„Pilinszky és Ady azért zsenik, mert a saját problémáimat is segítenek más szűrőn át nézni!” – mondta lapunknak Udvaros Dorottya. A színművésznő az ő műveiket adja elő a magyar kultúra napján, január 22-én a Csokonai Rendezvényházban.
– Miért éppen „Csend. Törékeny. Üres” lett az est címe?
– Mondhatni szeánszszerű ez az est, ahol Ady Endre és Pilinszky János versei vannak középpontban. Az ötlet Seres Tamás televíziós rendezőtől származik, akit Bér Rudino festőművész kért meg arra, hogy a műtermébe szervezett társasági eseményre valamilyen irodalmi összeállítást készítsen. Itt olvastam fel először ezeket a verseket – Sárik Péter zenélt, volt bor és beszélgetés is –, de akkor még azt hittük, hogy ez egyszeri alkalom lesz.
– Hogyhogy folytatták?
– Később a Várkert Bazár felkért minket, hogy csináljuk meg ott is. Akkor kezdődött el igazán az est élete. Nagyon nagy sikere volt, azóta már több helyen is bemutattuk. Az előadás az úgy néz ki, hogy Tamás képeket, festményeket vetít ki mögém, és közben zene is szól. Néha egészen váratlan zenék, mint például a Red Hot Chili Peppers. A csend pedig az, amikor csak ülök, és hagyom, hogy a néző a képet nézze. Az „üres” egy versből kiemelt szó, inkább érzés. A cím közös gondolkodás eredménye volt Seres Tamással: hogyan lehet ezeket a nehéz verseket úgy egymás mellé fűzni, hogy ne csak hallgatni kelljen őket egymás után.
– Ady és Pilinszky elég különböző világ. Hogyan illeszkednek össze?
– Nagyon lazán, nincs szigorú tematika. Két hatalmas költő gondolatai és érzései jelennek meg politikáról, hitről, félelmekről, vágyakról. A versek befogadásához nemcsak az agyunkat kell használni, sőt talán nem is elsősorban azt, hanem az érzéseinket. És egészen más hallani egy verset, mint olvasni. Amikor olvasunk, megállhatunk, visszatérhetünk egy-egy sorhoz. Itt viszont egy interpretáción keresztül jut el hozzánk, az előadó érzéseivel együtt. Azért lett összművészeti az este, hogy a néző ne csak gondolkodjon, hanem időt kapjon az érzésekre is.
– Önnek mit ad érzelmileg a két költő?
– Rengeteget, hiszen szenvedélyes emberekről van szó. Ady nyilván sokkal inkább, de Pilinszky is a maga finom módján. Ez kifejeződhet a társkapcsolatokban, a szerelemben, a családi kötődésben vagy a világban körülöttünk történő események elfogadásában.
– A magyar kultúra napján hozzák a kerületbe az estet. Hogyan kapcsolódik ehhez az ünnephez?
– Szerintem nagyon erősen. Ha kiválasztunk két ilyen óriási költőt, azzal már önmagában ünneplünk. Ha van egy nap, amikor a kultúránk bármely szeletét ünnepeljük, akkor Ady és Pilinszky csodálatos választás.
– Lehet még ünnepelni? Ledobja magáról a magyar kultúra az elmúlt évek, évtizedek traumáit?
– A kultúra mindent ledob magáról. Lehetnek átmeneti időszakok, amikor kevésbé figyelünk rá a rohanás, a problémák miatt, de mindig visszatérünk hozzá. Ez egy biztos bázis. Amikor túl sok a zaj körülöttünk, egyszer csak csendre vágyunk. Én azt remélem, hogy aki eljön erre az estre, miután hazamegy, elővesz egy verseskötetet. Ad magának egy kis üres időt az életében.
– Önnek van mostanában üres ideje?
– Egyre inkább próbálom megteremteni. A test mindig jelez, ha túl sok minden nyomja egyszerre. De Pilinszky és Ady azért is zsenik, mert olyan gondolatokat közölnek, amelyek segítenek más szűrőn nézni a saját problémáimat is.
– Ady elég asztalcsapkodós volt, Pilinszky csendesebb.
– Igen, de pont ezért szeretem ezt a párosítást, mert van, amikor csendre van szükségünk, és van, amikor markáns válaszokra. Nem lehet mindig kompromisszumot kötni.
– Megéri néha odacsapni?
– Én a saját életemben azt tapasztaltam, hogy meg.
– És ha egyesek nem állnak többet szóba az emberrel?
– Szerintem ez átmeneti.
– A színházi szakmában is?
– Hogyha nekem igazam van, és jogosan, nem bántásból, vagy pusztán erőfitogtatásból teszek meg ilyesmit, akkor az a tapasztalatom, hogy annak előbb-utóbb pozitív hatása lesz. De nem is az a lényeg, hogy igazam van-e valamiben, hanem hogy mindig tudjuk: máshogyan is lehet szemlélni a dolgokat, nem csak egyféle módon.
