„BÁRHOVÁ VITT AZ ÉLET, MINDIG TUDTAM, HOGY RÁKOSPALOTÁN VAGYOK OTTHON”

2026 november 5
Arcok, Helyi hírek
A XV. kerület díszpolgárává avatott Varga Pál a kép közepén áll. Tőle balra Cserdiné Németh Angéla polgármester, jobbra Csernák János alpolgármester látható.

2026-tól Varga Pált is a XV. kerület díszpolgárai között köszönthetjük!

Varga Pál családjában generációk óta összefonódik a föld szeretete, a hagyományőrzés és Rákospalota. A XV. kerület idei díszpolgára gyerekként még lovaskocsival hordta a zöldségeket a piacra, később Kanadában épített sikeres szakmai pályát, végül azonban hazatért ahhoz a családi örökséghez, amely több mint ötven éve néhány hordó savanyú káposztával indult. A családi vállalkozást ma már fiaival együtt vezeti, a palotai hagyományokat pedig unokáival közösen ápolja.

– Tősgyökeres rákospalotaiként milyen érzés, hogy idén a kerület díszpolgárának választották?

– Nagyon meglepett, őszintén szólva nem számítottam rá. Rákospalota rengeteg kiváló polgárt adott a közösségnek, ezért különösen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy rám gondoltak. Számomra Rákospalota az otthont jelenti. A családom generációk óta ide kötődik, a nagyszüleim, a szüleim is itt éltek. Én is itt nőttem fel, a Kossuth utcai általános iskolába jártam, és az egész életemet meghatározta ez a közeg.

– Milyen volt a gyermekkora egy régi gazdálkodó családban?

– Mindkét nagyszülői ágon földműveléssel foglalkoztak az elődeim. Az egyik nagyapám a Béke Tsz-ben dolgozott agronómusként, a másik nem lépett be a termelőszövetkezetbe, ezért elvették a földjeit. Gyerekként szőlőt műveltünk, káposztát termesztettünk, piacra jártunk. Arra is emlékszem, amikor lovaskocsival vittük be az árut a fővárosi piacokra. Akkoriban ez a mindennapok része volt.

– Innen ered a család kötődése a savanyúságkészítéshez is?

– Igen, a történet több mint ötvenöt évvel ezelőtt kezdődött. A nagymamám a Rákóczi téri csarnokban ismerkedett meg egy vecsési asszonnyal, aki savanyú káposztát árult. Ő vetette fel, hogy miért ne próbálják ki ők is. A téli hónapokban a föld kevesebb munkát adott, így a savanyítás egyfajta kiegészítő megélhetést jelentett. Kezdetben néhány hordó káposztáról volt szó, amelyet a nagymamám a palotai piac előtt, még a szabad ég alatt árult. Akkoriban senki sem gondolt vállalkozásra, egyszerűen a család megélhetéséhez járult hozzá. Később édesanyám is folytatta ezt a munkát a földművelés és a piacozás mellett. Így nőtte ki magát évtizedek alatt azzá, ami ma a vállalkozás alapját jelenti. Sőt, ma már a vecsési Savanyúságkészítők Érdekvédelmi Egyesületének is tagja vagyok.

Varga Pál, a XV. kerület díszpolgára a kitüntetés átvétele után, kezében az elismeréssel.

– Milyen álmokat dédelgetett fiatalon, és hogyan alakult végül a sorsa?

– Autószerelőnek készültem, és sokáig úgy gondoltam, ezen a pályán maradok. A szakmunkásképző után esti tagozaton leérettségiztem, majd technikusi képesítést szereztem. A folytatás akár a mérnöki hivatás is lehetett volna, hiszen felvettek a gépészmérnöki karra, de közbeszólt a sorkatonai szolgálat, és más fordulatot vett az életem. A szakmával már korábban is szoros kapcsolatba kerültem: ipari tanulóként a XV. kerületi, egykori autóversenyző, Szűcs László Bocskai utcai műhelyében sajátítottam el a szakma alapjait. Később első munkahelyemen, a rákospalotai Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalatnál dolgoztam autószerelőként. A szerelem azonban végül Kanadába vitt: a feleségem fóti, magyar szülők gyermekeként ott született, 1984-ben házasodtunk össze és a tengerentúlra költöztünk. Kint is a szakmámban dolgoztam, szerelőként kezdtem, majd műhelyvezető lettem, később pedig egy Honda-márkakereskedés és szerviz irányításában vettem részt. Szépen alakult a pályafutásom, szakmailag megtaláltam a számításomat. Amikor azonban édesanyám megbetegedett, 1990-ben hazatértünk, hogy mellette lehessünk. Eredetileg csak egy évre terveztük a hazaköltözést, végül azonban itt ragadtunk, de egyetlen percig sem bántam meg.

– Ekkor vette át a családi vállalkozást?

– Fokozatosan. Édesanyám akkoriban már nem tudott kijárni a piacra, ezért én kezdtem árulni. Közben továbbra is műveltük a földeket, termesztettük a káposztát és a zöldségeket, én pedig egyre jobban beleláttam a savanyítás mindennapjaiba is. Édesanyám halála után úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk elveszni azt, amit a nagyszüleim és a szüleim felépítettek, hanem továbbvisszük a szakmát.

– Hogyan lett a néhány hordó savanyú káposztából a mai VP Savanyúság Kft.?

– Lépésről lépésre. Először őstermelőként dolgoztunk, később vállalkozássá nőtte ki magát a tevékenység, majd a családi házat is kinőttük. Idővel saját savanyítóüzemet alakítottunk ki, bővítettük a kínálatot, új piacokat kerestünk. A fejlesztés mindig fontos volt számomra, ezért nagy hangsúlyt fektettünk a technológiai korszerűsítésre is. A vállalkozás ma is Rákospalotán működik, egy modern gépekkel felszerelt üzemben. Ma már közel harminc féle terméket készítünk, saját üzleteink működnek, és országszerte számos partnernek szállítunk. A termékeink nemcsak Magyarországon keresettek: jelen vagyunk Szlovákiában, Lengyelországban, Angliában és Skóciában is. A magyar savanyúság sok helyen igazi különlegességnek számít, a savanyú káposzta pedig talán az egyik legismertebb hungarikumunk, amelyet külföldön is nagyra értékelnek. Néhány évvel ezelőtt a XV. kerületi önkormányzat felkérésére a kerület testvérvárosában, Prága 12. kerületében is bemutathattuk a termékeinket. Nemcsak a savanyúságokat vittük magunkkal, hanem a régi palotai mezőgazdasági hagyományokat is igyekeztünk felidézni: egy kézi káposztagyalut is kiállítottunk. Nagy sikere volt a bemutatónak, sokan érdeklődtek a magyar ízek iránt.

– Mekkora ma a család szerepe a vállalkozásban?

– Meghatározó, ez ma is helyi vállalkozás. A két fiammal együtt dolgozunk, nélkülük nem működhetne így. Az egyikük a Szent István Egyetemen szerzett diplomát, tudását pedig a cég fejlesztésében kamatoztatja. A másik fiam a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari-Környezetvédelmi Technikumban tanulta ki a szakmát. Nagyon fontos számomra, hogy továbbvigyék mindazt, amit az elődeimtől örököltem, és remélem, az unokáim is folytatják majd.

– Meghatottan beszél erről.

– Mert ez az egész nem rólam szól, hanem a családról. Arról, hogy amit a nagymamám néhány hordó káposztával elkezdett, azt ma már a következő generáció viszi tovább. Számomra ez sokkal nagyobb siker, mint bármilyen üzleti eredmény.

– Lokálpatriótaként legalább olyan aktív, mint vállalkozóként. Mit jelentenek önnek a palotai hagyományok?

– Nagyon fontosak. A szüreti rendezvényeken például az egész család részt vesz, a fiaimtól az unokáimig mindenki hagyományos viseletet ölt. Úgy gondolom, a régi szokásokat úgy lehet továbbadni, ha a mindennapokban is megéljük őket. Ezért ajánlom fel a díszpolgári címmel járó pénzjutalmat a Rákospalotai Örökségünk Egyesületnek. Rengeteget tesznek azért, hogy a helyi értékek fennmaradjanak. Úgy érzem, ezzel én is visszaadhatok valamit annak a közösségnek, amelyhez egész életemben tartoztam.

– Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznia, mit jelent önnek a XV. kerület, mit mondana?

– Azt, hogy az ember akárhová kerülhet a világban, a gyökerei akkor is vele maradnak. Bárhová vitt az élet, mindig tudtam, hogy Rákospalotán vagyok otthon.

Hasonló hírek

Mészáros Hubáné Kukla Margit és Cserdiné Németh Angéla kezet fognak a díszpolgári cím átadásán. A háttérben Csernák János látható virágcsokorral és díszoklevéllel a kezében.
ArcokHelyi hírek

„ITT SZÜLETTEM, ITT NŐTTEM FEL, ÉS ITT MARADT A SZÍVEM IS”

Mészáros Hubáné Kukla Margitot a XV. kerület díszpolgárává választották. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy városrész születésének aktív részese volt. Mészáros Hubáné Kukla Margit a MÁV-telepen nőtt fel, látta megszületni Újpalotát, és pedagógusként generációk életét formálta. Hivatása szorosan összefonódott...

Elolvarsm a „ITT SZÜLETTEM, ITT NŐTTEM FEL, ÉS ITT MARADT A SZÍVEM IS” című bejegyzést
Kilencvenedik születésnapját ünneplő Etelka néni otthonában ül unokája mellett. A gyermek egy régi fekete-fehér fényképet mutat egy mobiltelefon kijelzőjén, az asztalon virágcsokor látható.
ArcokHelyi hírek

KILENCVEN ÉV TÖRETLEN ÉLETKEDV

Kilenc évtized, két otthon, három generáció és megszámlálhatatlan emlék. Nagy Jánosné Mészáros Etelka mögött mozgalmas élet áll, de ma is aktívan tölti mindennapjait újpalotai otthonában. Kilencvenedik születésnapja alkalmából a kerület vezetői köszöntötték. A kilencvenesztendős Nagy Jánosné Mészáros Etelkát otthonában kereste...

Elolvarsm a KILENCVEN ÉV TÖRETLEN ÉLETKEDV című bejegyzést
A könyv borítója: a grafikán egy rajzolt gyermek látható, aki karjában egy vörös cirmoscicát tart. A gyermek vállán egy kék madár ül, mellette pedig egy szürke egér szalad. A borítón a „Mentsünk állatot Csipivel” cím és a „Meglepetés a garázsban” alcím olvasható, alul pedig a szerzők neve szerepel: Jánosi Mónika és Vámos Vera.
ÁllatvédelemHelyi hírek

MEGLEPETÉS A GARÁZSBAN

FOLYTATÓDIK A XV. KERÜLETBEN SZÜLETETT ÁLLATVÉDŐ MESEKÖNYVSOROZAT Új kötettel bővül a XV. kerületi szakemberek által létrehozott, egyedülálló állatvédelmi mesekönyvsorozat. A Mentsünk állatot Csipivel második része, a Meglepetés a garázsban ismét játékos formában segít a gyerekeknek megismerni az állatokkal való felelős...

Elolvarsm a MEGLEPETÉS A GARÁZSBAN című bejegyzést
Salánki Oxána, a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal „Az Év Köztisztviselője” díj kitüntetettje, kezében az elismerést jelképező serleggel.
ArcokHelyi hírek

MINDENRE VAN PRAKTIKÁJA

„Igazi tyúkanyó és energiabomba, mindenre van valamilyen praktikája” – fogalmazták meg a laudációban, miután Salánki Oxána átvette „Az Év Köztisztviselője” vándordíjat. Meghatódott, amikor megtudta, hogy egy esztendőn át ő lehet a díj birtokosa. Különleges elismerés ez: 2002-ben alapították a XV....

Elolvarsm a MINDENRE VAN PRAKTIKÁJA című bejegyzést
Rákospalotán, a Közvágóhíd tér közelében található Békás játszótér bejárata. Az előtérben egy nagy, zöld békát formázó szobor látható, mögötte kerítéssel körbezárt játszótér játékeszközökkel, padokkal és fákkal. A háttérben lakóházak és egy napelemes kandeláber látható napsütéses időben.
FejlesztésHelyi hírek

A HELYIEK KÍVÁNSÁGA ALAPJÁN ÚJULHAT MEG A KÖZVÁGÓHÍD TÉR

Újabb lakossági kezdeményezés valósulhat meg a kerület első közösségi költségvetésének köszönhetően. Ezúttal Rákospalotán, a Közvágóhíd téri Békás játszótér és környezete újulhat meg. A tervezett fejlesztésekről Csernák János alpolgármester és Lukács Gergely önkormányzati képviselő tartott tájékoztatót a helyszínen. Elmondásuk szerint a...

Elolvarsm a A HELYIEK KÍVÁNSÁGA ALAPJÁN ÚJULHAT MEG A KÖZVÁGÓHÍD TÉR című bejegyzést
Emberek gyűltek össze a Rendelőintézet előtt egy botlatókő avatásán; az egyik résztvevő követ helyez a járdába illesztett emléktáblák mellé, miközben mások figyelnek és fényképeznek.
ArcokHelyi hírek

JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN

Rákospalota két pontján július 10-én megállt az idő. A Gábor Áron utca 24. és a Rákos út 58. előtt csillogó réztáblák kerültek a járdába: három név, három élet, három történet, amelyet a kerület közössége hozott vissza a feledésből. A botlatókövek...

Elolvarsm a JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN című bejegyzést
Egy csoport áll a tanuszoda száraz, kiürített medencéje mellett. A világoskék csempézett medence üres, a háttér falán vidám, vízi témájú rajzok – delfinek, teknős és napocska – láthatók. A résztvevők beszélgetnek és szemlézik a helyszínt, a falon létra, ajtó és egy óra is látszik. A jelenet a tanuszoda bejárásának pillanatát rögzíti.
FejlesztésHelyi hírek

BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA

Lakossági igényekre reagálva a Kerületfejlesztési Bizottság bejárást szervezett a XV. kerületi Tanuszodába. A bizottság tagjai a 2022 óta zárva tartó intézmény lehetséges újranyitásáról is tárgyalni fognak. A Tanuszodát 1981-ben építették, a kor építési technológiájával és nagy felületű üvegezett szerkezettel, a...

Elolvarsm a BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA című bejegyzést
Több ember dolgozik egy erdős, füves külterületen: ásóval földet bontanak, és két fekete műanyag itatót helyeznek el a talajban. A háttérben további résztvevők állnak, figyelik a munkát. A környezetben zöld fák, száraz aljnövényzet és természetes terep látható.
ÁllatvédelemHelyi hírek

VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN

A nyári, aszályos időszakban ismét vizet kaptak a vadon élő állatok. A Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület önkéntesei a mezőőrökkel és a Palota Holding Zrt. munkatársaival együtt több mesterséges itatót helyeztek ki a kerület határában. – Amikor a Naplás-tónál...

Elolvarsm a VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN című bejegyzést
Hartyán közi lakossági fórum. A játszótéren szülők és gyerekek beszélgetnek, a kicsik a rugós játékokon és a játszóelemeknél játszanak, miközben a résztvevők a fejlesztési tervekről egyeztetnek a fák között, lakóházak közelében.
FejlesztésHelyi hírek

KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK

Megkezdődött a közösségi költségvetés legizgalmasabb szakasza: elindultak a munkálatok és a lakossági egyeztetések a győztes ötletek megvalósításához. A kerület több pontján közös tervezés zajlik, ahol az ötletbeküldők és a környéken élők együtt mondhatják el, hogyan képzelik el a fejlesztéseket. Elsőként...

Elolvarsm a KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK című bejegyzést