Újabb lakossági kezdeményezés valósulhat meg a kerület első közösségi költségvetésének köszönhetően. Ezúttal Rákospalotán, a Közvágóhíd téri Békás játszótér és környezete újulhat meg.
A tervezett fejlesztésekről Csernák János alpolgármester és Lukács Gergely önkormányzati képviselő tartott tájékoztatót a helyszínen. Elmondásuk szerint a kertvárosi közterület átalakítása várhatóan 2026 végéig, legkésőbb 2027 elejéig valósulhat meg.
Csernák János hangsúlyozta, hogy az első alkalommal meghirdetett közösségi költségvetés rendkívül sikeresnek bizonyult. Az önkormányzat az idei költségvetésében 100 millió forintot különített el a lakosság által javasolt fejlesztések megvalósítására, amelyet egyenlő arányban osztottak el a három kerületrész között. A tervek szerint Rákospalotán a legnagyobb összegű beruházás a Közvágóhíd térhez kapcsolódik.
„Ez mintegy 20 millió forintos fejlesztést jelent, amelynek keretében több, a helyiek által javasolt elképzelést szeretnénk megvalósítani” – fogalmazott az alpolgármester.

Lukács Gergely ismertetése szerint a Békás játszótér közel 400 négyzetméterrel bővül, emellett több új játékeszközzel is gazdagodik. A téren egy tollaslabdázásra és röplabdázásra egyaránt alkalmas multifunkcionális pályát is kialakítanak.
A tervek között szerepel továbbá egy piknikasztal, egy sakkasztal, egy napelemes kandeláber és egy új szemetes elhelyezése is, amennyiben ezek beleférnek a rendelkezésre álló költségvetésbe.
„Valójában nem a mi elképzeléseink valósulnak meg, hanem az itt élő közösség kéréseit teljesítjük” – emelte ki a képviselő.
Az első közösségi költségvetési programra összesen 256 javaslat érkezett az önkormányzathoz. A lakosság bevonásával végül 11 fejlesztési ötletet választottak ki, amelyek megvalósítása várhatóan még idén megkezdődik, és legkésőbb 2027 első feléig befejeződik. A nagyobb beruházások előkészítése során az önkormányzat az érintett területeken, így a Közvágóhíd téren is, lakossági fórumot szervezett, hogy a helyiek véleménye közvetlenül is megjelenhessen a fejlesztési tervekben.