Jelentős fejlesztés előtt áll a Fejlesztő Gondozó Központ (FENO): a tervezett beruházás korszerűbb környezetet, új lehetőségeket teremthet az intézménynek, amely több mint három évtizede segíti a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek nappali ellátását és családjaik mindennapjait a XV. kerületben.
A Göncz Árpád Szociális Intézményhez tartozó FENO fejlesztéséről tartott épületbejárással egybekötött sajtótájékoztatót november 5-én Cserdiné Németh Angéla polgármester.
– Olyan fontos mérföldkőnek számító beruházás küszöbén állunk, amely a segítségre és támogatásra szoruló embertársaink mindennapjait teheti jobbá, biztonságosabbá és teljesebbé – fogalmazott a polgármester.
A projekt két forrásból valósulhat meg. A Fővárosi Szolidaritási Alap 20 millió forintos támogatásához az önkormányzat 68 millió forintos önrésszel járul hozzá. Ennek köszönhetően mintegy 230 négyzetméterrel növekedhet az alapterület, így a nappali ellátás a jövőben már több mint 700 négyzetméteren működhet.
A bővítést régóta indokolja a növekvő helyigény, hiszen a központ az elmúlt évtizedek során fokozatosan kinőtte jelenlegi épületét.
– Rendkívül nagy szükségünk van erre a fejlesztésre, mert az elmúlt évtizedekben kinőttük az épületet – hangsúlyozta Némethné Varga Viktória, a FENO vezetője.
Az új épületrészben közösségi terek, relaxációs helyiségek, kerekesszék-tároló, valamint korszerű szociális helyiségek és vizesblokkok kapnak helyet. A beruházás nemcsak a rendelkezésre álló teret növeli, hanem kedvezőbb feltételeket is biztosít az ellátottak és a szakemberek számára.
A FENO-t 1992-ben hozták létre azzal a céllal, hogy nappali ellátást nyújtson a súlyosan, halmozottan fogyatékos embereknek. Az intézmény az évek során országosan is elismert szakmai műhellyé vált. Jelenleg 34 embert látnak el, de a központ tevékenysége ennél jóval többeket érint: minden gondozott mögött ott áll egy család, amelynek mindennapjaiban szintén nélkülözhetetlen segítséget jelent az intézmény működése.
A tervek már elkészültek, a következő lépés a kivitelező kiválasztása. Ha minden a tervek szerint alakul, az új terek 2027 tavaszán vagy kora nyarán fogadhatják az ellátottakat. A beruházás nem csupán az épület megújulását jelenti, hanem annak a szolgáltatásnak a megerősítését is, amely évtizedek óta nyújt biztos támaszt az érintett családok számára a kerületben.