KILENC ÉVTIZED DERŰVEL

2026 július 22
Helyi hírek|Szociális
Szepesi Lajosné 90. születésnapjának ünnepségén az Olajág Otthonok Bánkút utcai intézményében. A szépkorú ünnepelt és egy látogató egy asztal mellett ülnek, előttük gyertyákkal díszített születésnapi torta és virágcsokor látható. Az eseményt a XV. kerületi önkormányzat köszöntése alkalmából rendezték.

Generációk nőttek fel azok között, akiket egykor ápolt és gyógyított a XV. kerületben. Szepesi Lajosnét, Évát, a köztiszteletben álló egykori körzeti nővért 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a helyi önkormányzat a Bánkút utcai Olajág Otthonokban.

A családias hangulatú ünnepségen Tóth Veronika, a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője és Gyurkó Dániel alpolgármester adta át az önkormányzat oklevelét és virágcsokrát a szépkorú ünnepeltnek. A köszöntésből a közös éneklés és a pezsgős koccintás sem maradt ki.

A jókedvről maga az ünnepelt is gondoskodott. Amikor a születésnapi torta került szóba, mosolyogva megjegyezte, hogy nővérként egész életében eleget „szurkált” másokat, most inkább a tortába vág bele.

– Több mint negyven évig dolgoztam a XV. kerületi egészségügyben. Háziorvos mellett voltam asszisztens, jártam a körzetet és igyekeztem segíteni, gyógyítani a betegeket – idézte fel.

Szepesi Lajosné ugyan Újpesten született, mégis tősgyökeres palotainak vallja magát.

– Édesapám Palotán született, én pedig szinte az egész életemet itt éltem le. A lányom, dr. Wallner Éva szintén a kerületi egészségügyben dolgozik, a szakrendelő kardiológusaként. Egy fiú unokám van, akire nagyon büszke vagyok – mondta.

Az ünnepelt immár 24 éve él az Olajág Otthonokban, amelyet második otthonának tekint.

– Nagyon szeretek itt lenni. Jó helyem van, szeretettel vesznek körül és tulajdonképpen most is élvezem az életet – fogalmazott.

Családjával ma is szoros kapcsolatot ápol. Elárulta, hogy korábban az otthonban volt egy szeretett fehér cicája, amelyet a mai napig hiányol. A macskák iránti rajongása azonban megmaradt, hiszen lánya családjánál egy hasonló kedvenc várja, amikor látogatóba megy.

– Időnként elvisznek magukhoz a lányomék néhány napra, ott vár egy gyönyörű cica is – mondta mosolyogva.

A beszélgetés során szóba került a hosszú élet titka is.

– Nem tudom pontosan mi a titok, talán az, hogy nem szabad túl sokat izgulni. Nem panaszkodom, jó életem volt és remélem, hogy még szép napok várnak rám – mondta, majd csendesen hozzátette: egyetlen fájdalma, hogy férje már nincs mellette.

A köszöntés végén a vendégek és az otthon lakói jó egészséget kívántak az ünnepeltnek. Szepesi Lajosné pedig ugyanazzal a derűvel, kedvességgel és humorral fogadta a jókívánságokat, amellyel egykor körzeti nővérként a kerület lakóinak mindennapjait is szebbé tette.

Hasonló hírek

Sajnos nincsenek hasonló híreink!