100 éve állnak a Pestújhelyi Közösségi Ház falai, és azóta is helyet adnak találkozásnak, zenének, közösségnek. Október 16-18. között egy több napos időutazásra hívunk, hogy együtt ünnepeljük ezt az évfordulót.
A hétvége egyik különleges pillanata a Százfele változatban koncert, ahol Cseh Tamás és Másik János dalai szólalnak meg újra a Komp Kollektíva tolmácsolásában – ismerős érzések, új hangszerelésben.
Cseh Tamás zenéje elemi erővel képes hatni az emberre, egyszerű és személyes, olyan mintha kifejezetten neked énekelne. Bereményi Géza zsenije pedig kortalanná teszi a szövegeket, így aktualitását soha nem veszti el, hiszen nemcsak egy politikai korszakról szólnak, hanem a magyar ember lelkét mutatják meg. A „féldecis rezsimek” elmúlnak, de mi és a dalok itt vagyunk, és így Tamás is.
A Komp Kollektíva újra élővé teszi a dalokat és máris túllépünk a nosztalgián és azt érezzük, hogy Antoine és Desiré, Novák Béla, János és Tamás, Vizi és Ecsédi, mind mi vagyunk. Ismert élethelyzeteket éljük át a dalokon keresztül és újra hiszünk valami újban, valami emberibben!
📅 10.17., szombat 19:00
📍 Pestújhelyi Közösségi Ház
Ingyenes