100 éves a Pestújhelyi Közösségi Ház épülete, ebből az alkalomból a
Pestújhelyi Desszert
következő estjén, október 18-án vasárnap 16 órakor
a szervezők szeretettel várnak mindenkit, akinek az épület bármely időszakához valamilyen kötődése van.
Reméljük, itt lesznek, akinek felmenői jártak vagy tanítottak a Katolikus Felsőkereskedelmi Iskolába, vagy a Polgári Fiúiskolába.
Számítunk azokra, akik, tanultak a Doktor Sándor utcai Általános Iskolában.
A Polák Károly Úttörőház szakköreibe járókkal, a „világot járt” fúvószenekar tagjaival, a diszkóban bulizó egykori tinédzserekkel is szeretnénk találkozni.
Várjuk a Diáktanya Bogaras találkozóinak Volkswagen
tulajdonosait és persze azokat is, akik a Pestújhelyi
Közösségi Ház szakköreibe jártak, a tűzzománcosokat,
mindenféle táncosokat, jógásokat, focisokat,
bridzseseket, kertbarátokat, azokat, akik itt
szilvesztereztek, vagy a Farsangi Fesztiválon felléptek,
akik látogatták a Szabó Ervin Könyvtárat és mindazokat,
akik valaha megfordultak nálunk.
Egy sütemény és pohár bor mellett az intézmény
korábbi vezetői felidézik az elmúlt 100 év történetét,
utána kötetlen beszélgetésre, emlékek
felidézésére kínálkozik remek alkalom.
Ingyenes