Történetek és emlékek egy százéves pestújhelyi házból
A Pestújhelyi Közösségi Ház épülete idén 100 éves.
Az elmúlt évszázad alatt sok ezer ember fordult meg a falai között. Gyerekek jártak ide iskolába, szakkörökre, közösségi programokra, játszani, találkozni – és közben emlékek születtek.
Az épület története során többféle intézménynek adott otthont. Működött itt a Katolikus Felsőkereskedelmi Iskola, a Polgári Fiúiskola, a Doktor Sándor utcai Általános Iskola, a Polák Károly Úttörőház és a Diáktanya is. Ma az épület a Pestújhelyi Közösségi Háznak, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtárának ad otthont.
Generációk nőttek fel úgy, hogy életük egy-egy fontos vagy éppen egészen hétköznapi pillanata ehhez a házhoz kötődött.
Most ezeket az emlékeket szeretnénk összegyűjteni.
- GYEREKEKNEK – TÖRTÉNETMESÉLŐ PÁLYÁZAT
A Csokonai Nonprofit KFT Pestújhelyi Közösségi Háza pályázatot hirdet gyerekeknek.
Kérdezd meg a nagypapádat, nagymamádat, dédszüleidet vagy más ismerősödet:
Milyen volt, amikor ő volt gyerek?
Járt ebbe az iskolába? Mit csinált az úttörőházban vagy a diáktanyán? Milyen szakkörre járt? Emlékszik egy különösen vidám, megható, izgalmas vagy kalandos történetre, esetleg egy iskolai csínytevésre?
Lehet, hogy előkerül egy régi fénykép, füzet, bizonyítvány, játék vagy más tárgy, amelyhez érdekes történet kapcsolódik.
Beszélgess, kérdezz, faggasd őket, majd meséld el nekünk, amit hallottál!
Nem történelmi dolgozatokat várunk, hanem történeteket. Olyan emlékeket, amelyeket egy nagyszülő vagy dédszülő őriz, és amelyeket most a te segítségeddel továbbadhatunk a következő generációnak.
A pályaművedet többféle formában is elkészítheted:
Történet – Írd meg a beszélgetés alapján a hallott emléket!
Képregény – Meséld el képekben és szövegben!
Emléknyomozás – Mutass be egy régi fényképet, tárgyat vagy dokumentumot, és meséld el a hozzá kapcsolódó történetet!
Videós riport – Légy te a riporter! Kérdezd meg a nagypapádat, nagymamádat, dédszülődet vagy más ismerősödet arról, milyen volt az élet régen ebben a házban, és készíts vele egy rövid videóinterjút!
A pályaműved lehet néhány soros, de akár többoldalas is. Nincs kötelező terjedelem. Bármilyen technikát és formát választhatsz a kategóriádnak megfelelően.
A videó elkészítéséhez és beküldéséhez kérd szüleid segítségét! A felvételen szereplő személy hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a videót a jubileumi gyűjteményben felhasználhassuk.
- FELNŐTTEKNEK – EMLÉKEK A SZÁZÉVES HÁZBÓL
A jubileumi emlékgyűjtéshez a felnőttek saját emlékeit is várjuk. Ha Ön egykor a házban működő valamelyik intézménybe járt, megfordult a Katolikus Felsőkereskedelmi Iskolában, a Polgári Fiúiskolában, a Doktor Sándor utcai Általános Iskolában, a Polák Károly Úttörőházban vagy a Diáktanyán, részt vett egy szakkörön, rendezvényen, kiránduláson, vagy a jelenlegi közösségi házhoz, illetve könyvtárhoz kötődik egy emléke, ossza meg velünk a történetét!
Meséljen egy régi iskolai csínytevésről, egy nagy barátságról, az első szerelemről, egy első randevúról, egy emlékezetes ünnepségről, kirándulásról, szakkörről – vagy akár egy egészen hétköznapi pillanatról, amely valamiért örökre megmaradt az emlékezetében.
Lehet, hogy egy régi fénykép, bizonyítvány, füzet, levél, játék vagy más tárgy is előkerül. Mutassa meg nekünk, és mesélje el a hozzá kapcsolódó történetet!
Nem hosszú visszaemlékezéseket várunk. Néhány bekezdés, egyetlen történet vagy akár egy régi fényképhez kapcsolódó néhány mondat is értékes számunkra.
Az emlékeket e-mailben vagy személyesen is eljuttathatja hozzánk.
Ez nem verseny, hanem közös emlékgyűjtés. Szeretnénk megőrizni mindazt, amit az elmúlt száz évből még őriznek azok, akiknek életéhez ez a ház valaha hozzátartozott.
JUBILEUMI EMLÉKGYŰJTEMÉNY
A beérkezett gyerekpályaművekből és a felnőttektől összegyűjtött emlékekből jubileumi gyűjteményt állítunk össze, amelyet a Pestújhelyi Napok alkalmából jelentetünk meg.
A legjobb gyerekpályaműveket a Pestújhelyi Napokhoz kapcsolódóan bemutatjuk és díjazzuk.
Mert ami egy nagyinak vagy dédinek egy régi emlék, az nekünk már történelem.
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ
- március 15.
A PÁLYAMŰVEK ÉS EMLÉKEK LEADÁSA
E-mailben: rajzfotopalyazat@csokonai15.hu
Személyesen:
Pestújhelyi Közösségi Ház
1158 Budapest, Szűcs István utca 45.
A pályázat és az emlékgyűjtés minden résztvevője számára regisztrációs adatlap kitöltése szükséges. Az adatlap a www.csokonai15.hu honlapon érhető el.
A pályázattal és az emlékgyűjtéssel kapcsolatban további információ a Pestújhelyi Közösségi Házban kérhető.