Ötven új önkormányzati bérlakás létesülhet az 33-as épületben.
Mérföldkőhöz érkezett a XV. kerület egyik legjelentősebb fejlesztési tervének megvalósítása: a Studio Qvarta Kft. nyerte el azt a megbízást, amelynek célja, hogy az Észak-Pesti Kórház területén álló, jelenleg kihasználatlan 33-as épületben 50 önkormányzati bérlakást alakítsanak ki. Szeptember 22-én szakmai bejárást tartottak az önkormányzat vezetői és a tervezőcsapat.
Gyurkó Dániel alpolgármester a helyszínen emlékeztetett: a képviselő-testület tavaly döntött arról, hogy felújítja a 33-as jelű épületet, és abban megfizethető bérlakásokat hoz létre.
– A célunk, hogy 50 önkormányzati bérlakást alakítsunk ki az épületben, elsősorban a kerületiek számára – mondta.
A beruházás forrását az önkormányzat korábbi kedvezményes lakáselidegenítésekből származó bevételeiből biztosítja. Az erre a célra elkülönített összeget az önkormányzat az elmúlt időszakban megőrizte, így most megnyílt a lehetőség a projekt előkészítésének elindítására.
A fejlesztés új szakaszába lépett: az önkormányzat kiírta a közbeszerzési eljárást az épület felújításának megtervezésére, amelyre jelentős szakmai érdeklődés mutatkozott.
A pályázaton 12 tervezőiroda indult, közülük a Studio Qvarta Kft. nyerte el a megbízást nettó 41,5 millió forintos ajánlatával.
– Ez egy olyan volumenű beruházás, amelynél már közbeszerzési eljárás szükséges. Külön öröm számunkra, hogy ennyire nagy volt az érdeklődés a tervezőirodák részéről. Ez azt mutatja, hogy szakmai szempontból is izgalmas és értékes projekt előtt állunk – fogalmazott az alpolgármester.

A tervezők feladata a teljes felújítási és átalakítási terv elkészítése. A jelenlegi ütemezés szerint a munka 2027 nyarára fejeződhet be, bár az engedélyeztetési folyamatok befolyásolhatják a határidőket.
Amint elkészülnek a végleges tervek és rendelkezésre állnak a szükséges engedélyek, az önkormányzat kiírhatja a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást is.
A fejlesztés nem kizárólag az épület felújítását jelenti. Az önkormányzat a környezet rendezését is tervezi, amelynek mértékét a rendelkezésre álló források határozzák majd meg.
– Egy kisebb zöldterületi rendezés mindenképpen lesz, hiszen az épületnek megfelelő környezetet szeretnénk biztosítani – mondta Gyurkó Dániel.
Az alpolgármester szerint a beruházás túlmutat önmagán: az önkormányzat abban bízik, hogy a fejlesztés lendületet adhat az Észak-Pesti Kórház jelenleg kihasználatlan területeinek megújulásához is.
– Az Észak-Pesti Kórház területe a kerület egyik legnagyobb értéke. Évtizedek óta várja a hasznosítást, ezért reméljük, hogy ez a beruházás egy szélesebb körű fejlődés első lépése lehet – tette hozzá.
Amennyiben a tervezési és engedélyezési folyamat a tervek szerint halad, az önkormányzat akár még a jelenlegi ciklus végéig szeretné megvalósítani a beruházást, melynek részeként mintegy 50 család számára jelenthet új, megfizethető lakhatási lehetőséget a XV. kerületben.
