VAKÁCIÓ A JÁTSZÓTÉREN

2026 június 23
Helyi hírek|Szórakozás
Egy fa árnyékában tartott bemutatón az ÉLETFA Állatsimogató egyik munkatársa egy kígyót mutat be a köré gyűlt gyerekeknek és felnőtteknek. Az asztalon állatszállító dobozok és tárolók láthatók, mögöttük kék sátrak és parkos környezet. A résztvevők figyelmesen hallgatják az előadót, aki egzotikus állatokat ismertet – többek között olyanokat, mint az afrikai fehér sün vagy a labdapiton.

A tanévzáró utáni első szombaton, június 20-án ismét benépesült az Ozmán utcai játszótér: a Közösen Rákospalotáért Egyesület immár hagyományos, nyárindító szomszédünnepére érkeztek a családok.

– 2017 óta minden évben megrendeztük ezt a programot – mondta Legárd Krisztián önkormányzati képviselő, a rendezvény főszervezője. – Idén is támogatta az önkormányzat, így a nagy meleg ellenére is változatos, élménydús programokkal várhattuk a gyerekeket és a szülőket.

A nap legnagyobb közönségkedvence az ÉLETFA Állatsimogató volt, ahol egzotikus állatokkal találkozhattak a látogatók: többek között afrikai fehér sünnel és labdapitonnal is. A programok sora azonban itt nem ért véget: kutyás bemutató, táncos produkciók, kézműves foglalkozások, csillámtetoválás, légvár és a rendőrautó megtekintése is várta a gyerekeket. A gyermekvasutasok fiataljai pedig játékos formában mutatták be mindennapjaikat.

A kezdeti óvatos kíváncsiságot hamar felváltotta a felszabadult nyári hangulat: a játszótér megtelt nevetéssel, futkározással, és azzal a sajátos „első vakációs” energiával, amely minden évben különlegessé teszi ezt a napot.

Hasonló hírek

Óriásbuborék-bemutató a Tukános játszótéren: a családi napon a gyerekek érdeklődve figyelik a levegőben lebegő hatalmas szappanbuborékot, miközben a háttérben további programok és résztvevők láthatók.
Helyi hírek|Szórakozás

ŐSZI VARÁZSLAT A TUKÁNOSON

Óriásbuborékok, cukoreső és faragott tökök töltötték meg élettel a Tukános játszóteret október 31-én. A hagyományos szüreti családi napon a gyerekeket látványos programok, kézműves foglalkozások és meglepetések várták, miközben a háttérben készült a frissen préselt must. Az esemény ezúttal is remek...

Elolvarsm a ŐSZI VARÁZSLAT A TUKÁNOSON című bejegyzést
A Csobogós lakótelepen megrendezett szomszédünnepen a fák árnyékában felállított sátrak, asztalok és padok körül beszélgetnek a résztvevők. A háttérben ugrálóvár látható, az előtérben pedig közös főzés és közösségi programok zajlanak. A rendezvény családokat és környékbeli lakókat hozott össze egy kötetlen, szabadtéri közösségi napon.
Helyi hírek|Szórakozás

A „LEGZÖLDEBB” SZOMSZÉDÜNNEPEK: KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A MÉZESKALÁCS TÉREN ÉS A CSOBOGÓSON

Egy hétvége, két helyszín, számtalan találkozás. A Mézeskalács tér nyüzsgő forgataga és a Csobogós lakótelep bográcsai mellett nemcsak programok és finom ételek várták az érdeklődőket, hanem az a fajta közösségi élmény is, amelyre a rohanó hétköznapokban egyre ritkábban jut idő....

Elolvarsm a A „LEGZÖLDEBB” SZOMSZÉDÜNNEPEK: KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A MÉZESKALÁCS TÉREN ÉS A CSOBOGÓSON című bejegyzést
A szomszédünnepen a gyerekek krétarajzokat készítenek az aszfalton, miközben a családok a sportpályán szervezett programokon vesznek részt.
Helyi hírek|Szórakozás

KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A ZSÓKAVÁR UTCA MÖGÖTTI SPORTPÁLYÁN

Gyerekzsivaj, zene, sport, közös élmények és sok-sok beszélgetés töltötte meg a Zsókavár utca mögötti sportpályát szeptember 19-én. Egy év kihagyás után ismét együtt ünnepeltek a 10-es és a 11-es választókörzet lakói, bizonyítva, hogy a jó szomszédi kapcsolatok nemcsak a lépcsőházakban,...

Elolvarsm a KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A ZSÓKAVÁR UTCA MÖGÖTTI SPORTPÁLYÁN című bejegyzést
A Közvágóhíd téri őszi pikniken moderntáncos fiatalok előadása látható, miközben a közönség a tér körül felállított padokról és sátrak alól figyeli a műsort. A rendezvényen családok, gyerekek és helyi lakosok vesznek részt.
Helyi hírek|Szórakozás

ŐSZI PIKNIK A KÖZVÁGÓHÍD TÉREN

Közösség, jókedv és tartalmas programok töltötték meg a Közvágóhíd teret, ahol immár hatodik alkalommal rendezték meg a Kertvárosi Pikniket szeptember 12-én. A kerületi lokálpatrióták kezdeményezésére életre hívott eseményt ezúttal is kegyeibe fogadta az időjárás, így szép számban gyűltek össze a...

Elolvarsm a ŐSZI PIKNIK A KÖZVÁGÓHÍD TÉREN című bejegyzést
A képen a nyári tábor résztvevői állnak a fák között, néhány kisebb faház mellett. A csoport egyik fele hétköznapi, nyári ruhát visel, míg velük szemben több fiatal hosszú, fekete, kapucnis köpenyben áll, mintha varázslótanoncok lennének. A jelenet szabadtéren zajlik, napsütésben; a két csoport egymással szemben áll, mintha egy játék vagy bemutató részei lennének. A hangulat könnyed, közösségi, a Harry Potter‑tematikájú bernecebaráti ifjúsági tábor egyik programjának pillanatát rögzíti.
Helyi hírek|Szórakozás

VARÁZSLAT KÖLTÖZÖTT BERNECEBARÁTIBA

Az ifik Harry Potter‑tábora úgy berobbant, hogy még a muglik is megérezték a hatását! A helyi Gyermek‑ és Ifjúsági Önkormányzat (XV. GYIÖK) fiataljai hatalmas tábori kalanddal rúgták be a nyarat. Június 22‑től egy teljes hétre Harry Potter világába csöppentek, és...

Elolvarsm a VARÁZSLAT KÖLTÖZÖTT BERNECEBARÁTIBA című bejegyzést