FORDULAT A SZILAS LIGET ÜGYÉBEN

2026 június 11
Helyi hírek, Politika
A XV. kerületi Képviselő-testület ülésterme látható a képen, fa burkolatú falakkal, csillárokkal és a falon elhelyezett portrékkal. A terem közepén nagy, íves tárgyalóasztal körül ülnek a képviselők és a hivatal munkatársai, előttük laptopok, iratok és jegyzetek. A terem elején, emelt pódiumon a polgármester és a jegyző dolgozik számítógépnél, mögöttük a magyar zászló és további önkormányzati zászlók állnak. Fölöttük digitális kijelzőn a napirendi pont és a jelenlévő képviselők nevei olvashatók. A résztvevők figyelmesen követik az ülést, többen jegyzetelnek vagy a monitorukat nézik, a jelenet egy hivatalos, döntéshozatali folyamat pillanatát rögzíti.

Értesülések szerint meghiúsulhat a Szilas Liget lakópark építése, legalábbis az, amelynek még tavaly adott zöld utat az Orbán-kormány. A helyi képviselő-testület pedig június elejei rendkívüli ülésén arról döntött, hogy tárgyalást kezdeményez a Bayerrel kötött korábbi, fejlesztéseket célzó megállapodás felmondásáról.

Helyezzék hatályon kívül azokat a rendeleteket, amelyekkel az Orbán-kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Szilas Liget lakópark építését. Cserdiné Németh Angéla kezdeményezésére június elejei rendkívüli ülésén az Alaptörvény, illetve az Önkormányzati törvény rendelkezéseire hivatkozva kéri ezt a kormánytól a képviselő-testület.

A polgármester javaslatával hét képviselő előterjesztését egészítette ki, akik azt kérték, hogy a kerület első embere vizsgáltassa felül a „Szilas Liget Lakópark beruházáshoz kapcsolódó fejlesztési megállapodás jogszerűségét”, kezdeményezzen tárgyalásokat a beruházóval annak érdekében, hogy ezt a megállapodást közös megegyezéssel megszüntessék. Amennyiben ez utóbbira nem hajlandó a beruházó, indítson pert a kerület.

Pálmai Attila, az Az Élhető XV. képviselő csoport vezetője, illetve Farkas Edit, Gyurkó Dániel, Hegymegi AnitaLukács Gergely frakciótagok, valamint Pósa András és Szilvágyi László, a Zöld 15 képviselői kezdeményezték a rendkívüli ülést. Mindezt azért, mert mint az előterjesztésükben fogalmaztak, a „Szilas Liget lakópark ügye a kerület „egyik legsúlyosabb településfejlesztési és környezetvédelmi kérdése”. Véleményük szerint a „képviselő-testület valamennyi tagjának – politikai hovatartozástól függetlenül – felelőssége, hogy egyértelmű álláspontot képviseljen a kerület élhetőségét, környezeti értékeit, közlekedési infrastruktúráját és közösségi érdekeit jelentősen érintő beruházás kapcsán”. Miután a jelenlegi fejlesztési elképzelések nem egyeztethetők össze a helyben élők érdekeivel, az önkormányzati kötelezettségvállalások „indokolttá teszik a megállapodás teljes körű jogi felülvizsgálatát”.

Cserdiné Németh Angéla javaslatára azt is kéri a kormánytól a testület, hogy az építkezést csak a hatályos településrendezési és építési, valamint a helyi építési szabályoknak megfelelően engedélyezzék. A polgármester arra emlékeztetett, hogy az előző kormány tavaly október 6-án nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Szila Liget lakópark építkezését. Így a beruházóval szemben „teljesen eszköztelenné” tették a kerületet. Magyar Péter kormánya május 14-én elrendelte az egyes kiemelt beruházások és az azokkal kapcsolatos döntéshozatali folyamatok teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát. „Ugyanakkor sajnálatos módon e felülvizsgálat határidejére semmilyen határidőt nem szabott meg”. A határozatban annyit rögzítettek, hogy „folyamatos”. A lakópark építése azonban heteken belül megkezdődhet, ezért van szükség arra, hogy a korábbi kormányrendeletet mielőbb hatályon kívül helyezzék és a beruházás csak az általános, illetve az önkormányzat által elfogadott építési szabályok figyelembevételével valósulhasson meg.

„A Szilas Liget lakópark beruházás körül kialakult politikai vita során sokan próbálják úgy beállítani a helyzetet, mintha a XV. kerület vezetése akarta volna ezt, és az önkormányzat szabadon dönthetett volna a beruházás sorsáról” – fogalmazott a vitában Cserdiné Németh Angéla. A polgármester ismét elmondta, hogy sem az önkormányzat, sem maga nem akarta, hogy ez a lakópark ilyen formában megépüljön. Szakemberek dolgoztak és dolgoznak azon, hogy a kerületben a kiemelt beruházások emberi léptékűek legyenek. Hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabályok okán az önkormányzat „keze” meg volt és még most is meg van kötve, amit korábban a TASZ jogásza szintén elmondott az itt élőknek. Miután többen hangoztatták, hogy ezt a beruházást meg lehetett volna állítani, a polgármester megkérdezte: milyen jogi eszközökkel tehették volna ezt, amire eddig nem érkezett válasz. Cserdiné Németh Angéla arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bayer építkezéssel kapcsolatba 44 dokumentum található az önkormányzat honlapján, azok legtöbbje olyan levél, amelyben tiltakoztak a beruházás ellen, illetve annak veszélyeire figyelmeztették az illetékeseket.

A polgármester arról beszélt, hogy az Orbán-kormány kiemelését követően két lehetőség állt az önkormányzat előtt: „politikai jelszavakat gyártunk”, vagy „alkalmazkodunk a jogi realitásokhoz”. A kerület vezetése az itt élők érdekében az utóbbit választotta. Azt is megismételte: a megállapodás nem a beruházás támogatásáról szólt, hanem arról, hogy a kerület ne maradjon teljesen eszköztelen egy olyan beruházással szemben, amelyet nem tud megakadályozni.

Az áprilisi választások után a polgármester levélbe szólította fel Balázs Attila NER-milliárdost, a Bayer Construct Zrt. elnökét arra, hogy amíg az új kormány nem tudja felülvizsgálni vagy esetleg felfüggeszteni a Szilas Liget lakópark kiemelt kormányzati beruházási státuszát, addig a cég ne tegyen olyan lépést a területen, amely szembe menne a XV. kerületiek érdekével. Magyar Péter miniszterelnöktől pedig azt kérte, kormánya kezelje prioritásként a kiemelt kormányzati beruházásokkal kapcsolatos döntést, különös tekintettel a már megkezdett, de még be nem fejezett beruházásokra, mint a Szilas Liget lakópark.

A terheket akarták csökkenteni

Ne csak a Bayerrel kötött fejlesztési megállapodást mondják fel, hanem a kiemelt beruházásról szóló kormányrendeletet is vizsgálják felül, ezekről döntöttek ma nagy többséggel a képviselők – sommázta az ülés után Csernák János. Az alpolgármester hozzátette, hogy az Élhető XV., a Zöld 15 és a polgármester előterjesztését is elfogadta a testület. Tavaly május óta tárgyaltak a Bayerrel azért, mert az építkezésre ugyan semmi hatása nem volt az önkormányzatnak, ám a kerület vezetése azt akarta, hogy legalább valamit kapjanak cserébe az itt élők. Arról is beszélt, hogy amennyiben nem lett volna kormányváltás, ez a megállapodás legalább valamilyen segítséget nyújt a terhek csökkentésében.

Meghiúsulhat a Szilas Liget lakópark építése 

Végre felmondja az önkormányzat azt a megállapodást, amelyet a Szilas Liget lakópark beruházójával kötött, erről nagy többséggel döntött a Képviselő-testület. Erről a rendkívüli ülést követően beszélt a sajtó képviselőinek Pálmai Attila. Az Élhető XV frakcióvezetője reméli, hogy azt közös megegyezéssel sikerül felbontani, ám ha nem így lesz, bírósághoz fordul a kerület. A rendkívüli ülést a Zöld 15 képviselőivel közösen kezdeményező képviselőcsoport vezetője a testület előtt arról beszélt, hogy az építkezés nem kezdődött el, és látható, a beruházó kiköltözik a területről. Érvényes építési engedélye nincs, az új kormány pedig felül fogja vizsgálni az Orbán-kormány korábbi döntését. Létezik viszont az önkormányzattal kötött megállapodás, ami véleményük szerint kedvezhet a beruházónak, ezért kell azt felmondani.

A megállapodásnak semmi hatása a projekt megvalósítására

Ez az előterjesztés jogi szempontból értelmezhetetlen – állította a rendkívüli ülésen benyújtott javaslatokról dr. Szalay Kornél. A Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy a hivatkozott jogszabályok egyike sem az, amivel a hét előterjesztő indokolta a javaslatait. Ez az ellenzéki politikus szerint csak „politikai haszonszerzés”, viszont a szóban forgó megállapodásnak nincs semmi hatása a projekt megvalósítására. Amúgy a döntés joga most már a Tisza kormány kezében van.

Hasonló hírek

Emberek gyűltek össze a Rendelőintézet előtt egy botlatókő avatásán; az egyik résztvevő követ helyez a járdába illesztett emléktáblák mellé, miközben mások figyelnek és fényképeznek.
ArcokHelyi hírek

JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN

Rákospalota két pontján július 10-én megállt az idő. A Gábor Áron utca 24. és a Rákos út 58. előtt csillogó réztáblák kerültek a járdába: három név, három élet, három történet, amelyet a kerület közössége hozott vissza a feledésből. A botlatókövek...

Elolvarsm a JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN című bejegyzést
Egy csoport áll a tanuszoda száraz, kiürített medencéje mellett. A világoskék csempézett medence üres, a háttér falán vidám, vízi témájú rajzok – delfinek, teknős és napocska – láthatók. A résztvevők beszélgetnek és szemlézik a helyszínt, a falon létra, ajtó és egy óra is látszik. A jelenet a tanuszoda bejárásának pillanatát rögzíti.
FejlesztésHelyi hírek

BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA

Lakossági igényekre reagálva a Kerületfejlesztési Bizottság bejárást szervezett a XV. kerületi Tanuszodába. A bizottság tagjai a 2022 óta zárva tartó intézmény lehetséges újranyitásáról is tárgyalni fognak. A Tanuszodát 1981-ben építették, a kor építési technológiájával és nagy felületű üvegezett szerkezettel, a...

Elolvarsm a BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA című bejegyzést
Több ember dolgozik egy erdős, füves külterületen: ásóval földet bontanak, és két fekete műanyag itatót helyeznek el a talajban. A háttérben további résztvevők állnak, figyelik a munkát. A környezetben zöld fák, száraz aljnövényzet és természetes terep látható.
ÁllatvédelemHelyi hírek

VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN

A nyári, aszályos időszakban ismét vizet kaptak a vadon élő állatok. A Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület önkéntesei a mezőőrökkel és a Palota Holding Zrt. munkatársaival együtt több mesterséges itatót helyeztek ki a kerület határában. – Amikor a Naplás-tónál...

Elolvarsm a VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN című bejegyzést
Hartyán közi lakossági fórum. A játszótéren szülők és gyerekek beszélgetnek, a kicsik a rugós játékokon és a játszóelemeknél játszanak, miközben a résztvevők a fejlesztési tervekről egyeztetnek a fák között, lakóházak közelében.
FejlesztésHelyi hírek

KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK

Megkezdődött a közösségi költségvetés legizgalmasabb szakasza: elindultak a munkálatok és a lakossági egyeztetések a győztes ötletek megvalósításához. A kerület több pontján közös tervezés zajlik, ahol az ötletbeküldők és a környéken élők együtt mondhatják el, hogyan képzelik el a fejlesztéseket. Elsőként...

Elolvarsm a KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK című bejegyzést
Egy focimeccs jelenete a Budai II László Stadion gyepén. A kép előterében egy piros mezben játszó játékos próbálja szerelni a labdát vezető, fehér mezű ellenfelét, miközben egy másik fehér mezű játékos közelről követi az akciót. A háttérben a stadion lelátója és az épületek láthatók, napos időben.
Helyi hírekSport

JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN

A ZoNa Alapítvány június 20-án jótékonysági focitornát rendezett a Budai II László Stadionban, ahol 16 felnőtt és 6 gyermekcsapat lépett pályára az árván maradt rendvédelmis gyerekek támogatásáért. Az alapítványt Kosztolánszky Márton és felesége, Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka hozta létre 2023-ban. A...

Elolvarsm a JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN című bejegyzést
A polgármesteri hivatal tanácstermében tartott megbeszélésen a Civil Impact Nonprofit Kft. szakértői mutatják be a XV. kerület készülő fenntarthatósági stratégiáját a képviselő‑testület tagjainak. A terem elején álló előadó a kivetítőn megjelenő prezentációra hivatkozik, miközben a résztvevők sorokban ülve figyelik a tájékoztatást. A háttérben a magyar zászló és egy nagy méretű portré látható, a falakon fa burkolat fut végig.
FenntarthatóságHelyi hírek

15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ

A XV. kerületi önkormányzat készülőben levő fenntarthatósági stratégiájáról tartottak megbeszélést a polgármesteri hivatalban, ahol a készítők, a Civil Impact Nonprofit Kft. képviselői tájékoztatták a képviselő-testület tagjait. Csernák János alpolgármester, az új stratégia projektfelelőse elmondta: az ESG (Environmental, Social, Governance) valójában...

Elolvarsm a 15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ című bejegyzést
A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója az Újpalotai Közösségi és Civil Ház színpadán. A fellépők ’50‑es éveket idéző jelmezekben énekelnek és táncolnak a díszlettel körülvett színpadon, miközben a közönség a nézőtérről figyeli az előadást.
Helyi hírekKultúra

MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN

Telt ház előtt mutatkozott be a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója, a Mindörökké Rock and Roll, amely már az első percekben magával ragadta a közönséget. A fiatal tehetségek lendülete, a nosztalgikus hangulat és a profi színpadi jelenlét...

Elolvarsm a MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN című bejegyzést
Ozmán utcai Szomszédünnep kisállatbemutatója. A park árnyas fái alatt gyerekek és felnőttek ülnek körben, előttük egy előadó mutat be kisállatokat egy asztalnál elhelyezett dobozokból. A háttérben játszótér és parképületek láthatók, barátságos, közösségi hangulatban.
Helyi hírekKultúra

SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP

Az Ozmán utcai rekreációs park június 20-án, szombat délelőtt újra benépesül: megtelik élettel, a közösség kerül a középpontba és igazi családi kavalkáddal várja a környéken élőket. A kerület egyik legbarátságosabb eseménye évek óta a Szomszédünnep, amely idén is összehozza a...

Elolvarsm a SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP című bejegyzést
Egy nagy létszámú csoport áll össze egy közös fotóhoz egy zöld, fás parkban. A résztvevők sportos öltözetben vannak, többen mosolyognak, integetnek vagy magasba emelik a karjukat. A háttérben egy kék rendezvénysátor és egy információs tábla látható. A jelenet egy szabadtéri közösségi fitneszprogram lezárását vagy csoportos pillanatát örökíti meg.
Helyi hírekSport

MOZGÁSBA LENDÜLT A KERÜLET: SZABADTÉRI FITNESZEDZÉSEK

Idén nyáron tíz alkalommal mozoghat együtt a kerület közössége a Karácsony Benő parkban és a Kőrakás parkban, ahol felváltva tartják a szabadtéri fitneszórákat. A program a tavalyi sikeres kísérlet folytatása: az önkormányzat 2025 szeptemberében elsőként szervezett rendhagyó szabadidős eseményt a...

Elolvarsm a MOZGÁSBA LENDÜLT A KERÜLET: SZABADTÉRI FITNESZEDZÉSEK című bejegyzést