AZ INFORMÁCIÓS PULT SZÍVE-LELKE

2026 február 5
Helyi hírek, Kultúra
Tóvizi Péterné büszkén tartja kezében az „Év Kulturális és Művelődésszervezési Dolgozója 2026" feliratú díjplakettet kék bársonydobozban. Fekete kardigánban áll a Csokonai 15 reklámja előtt, amelyen „A mi közösségünk. A mi utunk." felirat olvasható.

Tóvizi Péterné a Csokonai Rendezvényház információs pultjában dolgozik, ott, ahol a  látogatók a legtöbbet kérdeznek, és ahová a mosolyok mellett bizony a panaszok is beeshetnek. A magyar kultúra napja alkalmából ő kapta az Év Kulturális és Művelődésszervezési Dolgozója elismerést.  

Nagy meglepetésként érte Tóvizi Péternét – vagy ahogy a Csokonaiban szinte mindenki hívja: Marcsit –, amikor január 22-én átvette az Év Kulturális és Művelődésszervezési Dolgozója díjat. Mint mondta, ezt az elismerést általában a szervezők kapják meg, akik a programokat kitalálják és megrendezik. Ő pedig – teszi hozzá – „csak” az információs pultban dolgozik. De – szállunk vitába – éppen itt találkozik nap mint nap a közművelődés egyik legfontosabb elemével: az emberekkel.  

Immár tíz éve dolgozik a Csokonaiban. Korábban könyvtárosként kereste a kenyerét. Úgy látja, itt a portán több a közvetlenség és a mindennapokhoz való kapcsolódás. „A könyvtárban nem volt ilyen sűrű a látogatottság. Nekem hiányoztak az emberek, hogy beszélgessek velük” – fejtegette. Életének ezen váltása szinte észrevétlenül történt. „Szimplán csak megkértek, hogy jöjjek segíteni, mert egy kolléganő egyedül maradt” – mesélte. Ő pedig itt ragadt. A munkája természetesen közel sem mentes a viszontagságoktól. Előadások és programok garmadájára jelentkezők, telefonhívások, e-mailek, sorban álló érdeklődők – és nem mindig jut mindenkinek hely. „Kapunk rendesen a fejünkre! Különösen akkor, amikor betelnek a férőhelyek. Ilyenkor feszültségből is bőven kijut!” 

Számára viszont csak egyetlen megoldás létezik: türelmesnek maradni. „Muszáj, de őszintén szólva nem esik nehezemre. Ebben segít az is, hogy csapatban dolgozunk, és számíthatok a többiekre.” Recept tehát nincs, pusztán türelem, empátia, figyelem. No meg fegyelem, s mint Marcsi kérdésünkre kijelentette: megoldhatatlan helyzet nincs.  

A Csokonaiban leginkább Tóvizi Marcsiként ismerik. „Idegeneknek nem így mutatkozom be, de akikkel napi kapcsolatban vagyok, azok számára ez a természetes.” Azt viszont határozottan cáfolja, hogy saját brandépítésbe fogott volna, ahogy szerinte kifejezett „Marcsiság” sem létezik. „Ez egy ilyen haveri, baráti dolog” – zárja rövidre. Hozzáteszi: a kollégák között talán afféle „anyaszerep” azért kialakult körülötte – részben talán azért, mert ő az egyik legidősebb a csapatban. Marcsi egyébként is régóta itt van, sőt diákként már fel is lépett a ház falai között egy általános iskolai kórus tagjaként. „Megszoktam a kerületet, megszerettem a közművelődést, az ide látogatókat, az itt dolgozókat, a házat úgy, ahogy van.” 

A magyar kultúra napján tartott díjátadó már okozott némi lámpalázat. „Úgy izgultam, mint egy kisgyerek. Sosem szerettem szerepelni, mégis jó érzés volt átvenni az elismerést. Szerintem mindenki büszke lenne egy ilyen díjra.”

Marcsival röviden a jövőről is beszélgettünk. Mint elárulta, hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, de esze ágában sincs elmenni a Csokonaiból. „Itt maradok. Nem hagyom itt őket.” Továbbra is beszélgetni, segíteni szeretne. „Itt a kerületben is sok a kedves ember. Jó érzés, hogy amikor bejönnek, sziával köszönnek, mert ismernek. Szeretik, hogy olyan arcot látnak, aki régóta itt van.” Marcsi szerint talán ez az igazi elismerés – a díj pedig ennek a mindennapi, csendes munkának a megerősítése. 

Hasonló hírek

Emberek gyűltek össze a Rendelőintézet előtt egy botlatókő avatásán; az egyik résztvevő követ helyez a járdába illesztett emléktáblák mellé, miközben mások figyelnek és fényképeznek.
ArcokHelyi hírek

JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN

Rákospalota két pontján július 10-én megállt az idő. A Gábor Áron utca 24. és a Rákos út 58. előtt csillogó réztáblák kerültek a járdába: három név, három élet, három történet, amelyet a kerület közössége hozott vissza a feledésből. A botlatókövek...

Elolvarsm a JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN című bejegyzést
Egy csoport áll a tanuszoda száraz, kiürített medencéje mellett. A világoskék csempézett medence üres, a háttér falán vidám, vízi témájú rajzok – delfinek, teknős és napocska – láthatók. A résztvevők beszélgetnek és szemlézik a helyszínt, a falon létra, ajtó és egy óra is látszik. A jelenet a tanuszoda bejárásának pillanatát rögzíti.
FejlesztésHelyi hírek

BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA

Lakossági igényekre reagálva a Kerületfejlesztési Bizottság bejárást szervezett a XV. kerületi Tanuszodába. A bizottság tagjai a 2022 óta zárva tartó intézmény lehetséges újranyitásáról is tárgyalni fognak. A Tanuszodát 1981-ben építették, a kor építési technológiájával és nagy felületű üvegezett szerkezettel, a...

Elolvarsm a BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA című bejegyzést
Több ember dolgozik egy erdős, füves külterületen: ásóval földet bontanak, és két fekete műanyag itatót helyeznek el a talajban. A háttérben további résztvevők állnak, figyelik a munkát. A környezetben zöld fák, száraz aljnövényzet és természetes terep látható.
ÁllatvédelemHelyi hírek

VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN

A nyári, aszályos időszakban ismét vizet kaptak a vadon élő állatok. A Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület önkéntesei a mezőőrökkel és a Palota Holding Zrt. munkatársaival együtt több mesterséges itatót helyeztek ki a kerület határában. – Amikor a Naplás-tónál...

Elolvarsm a VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN című bejegyzést
Hartyán közi lakossági fórum. A játszótéren szülők és gyerekek beszélgetnek, a kicsik a rugós játékokon és a játszóelemeknél játszanak, miközben a résztvevők a fejlesztési tervekről egyeztetnek a fák között, lakóházak közelében.
FejlesztésHelyi hírek

KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK

Megkezdődött a közösségi költségvetés legizgalmasabb szakasza: elindultak a munkálatok és a lakossági egyeztetések a győztes ötletek megvalósításához. A kerület több pontján közös tervezés zajlik, ahol az ötletbeküldők és a környéken élők együtt mondhatják el, hogyan képzelik el a fejlesztéseket. Elsőként...

Elolvarsm a KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK című bejegyzést
Egy focimeccs jelenete a Budai II László Stadion gyepén. A kép előterében egy piros mezben játszó játékos próbálja szerelni a labdát vezető, fehér mezű ellenfelét, miközben egy másik fehér mezű játékos közelről követi az akciót. A háttérben a stadion lelátója és az épületek láthatók, napos időben.
Helyi hírekSport

JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN

A ZoNa Alapítvány június 20-án jótékonysági focitornát rendezett a Budai II László Stadionban, ahol 16 felnőtt és 6 gyermekcsapat lépett pályára az árván maradt rendvédelmis gyerekek támogatásáért. Az alapítványt Kosztolánszky Márton és felesége, Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka hozta létre 2023-ban. A...

Elolvarsm a JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN című bejegyzést
A polgármesteri hivatal tanácstermében tartott megbeszélésen a Civil Impact Nonprofit Kft. szakértői mutatják be a XV. kerület készülő fenntarthatósági stratégiáját a képviselő‑testület tagjainak. A terem elején álló előadó a kivetítőn megjelenő prezentációra hivatkozik, miközben a résztvevők sorokban ülve figyelik a tájékoztatást. A háttérben a magyar zászló és egy nagy méretű portré látható, a falakon fa burkolat fut végig.
FenntarthatóságHelyi hírek

15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ

A XV. kerületi önkormányzat készülőben levő fenntarthatósági stratégiájáról tartottak megbeszélést a polgármesteri hivatalban, ahol a készítők, a Civil Impact Nonprofit Kft. képviselői tájékoztatták a képviselő-testület tagjait. Csernák János alpolgármester, az új stratégia projektfelelőse elmondta: az ESG (Environmental, Social, Governance) valójában...

Elolvarsm a 15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ című bejegyzést
Kultúra

Próba video

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis aute irure dolor...

Elolvarsm a Próba video című bejegyzést
A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója az Újpalotai Közösségi és Civil Ház színpadán. A fellépők ’50‑es éveket idéző jelmezekben énekelnek és táncolnak a díszlettel körülvett színpadon, miközben a közönség a nézőtérről figyeli az előadást.
Helyi hírekKultúra

MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN

Telt ház előtt mutatkozott be a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója, a Mindörökké Rock and Roll, amely már az első percekben magával ragadta a közönséget. A fiatal tehetségek lendülete, a nosztalgikus hangulat és a profi színpadi jelenlét...

Elolvarsm a MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN című bejegyzést
Ozmán utcai Szomszédünnep kisállatbemutatója. A park árnyas fái alatt gyerekek és felnőttek ülnek körben, előttük egy előadó mutat be kisállatokat egy asztalnál elhelyezett dobozokból. A háttérben játszótér és parképületek láthatók, barátságos, közösségi hangulatban.
Helyi hírekKultúra

SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP

Az Ozmán utcai rekreációs park június 20-án, szombat délelőtt újra benépesül: megtelik élettel, a közösség kerül a középpontba és igazi családi kavalkáddal várja a környéken élőket. A kerület egyik legbarátságosabb eseménye évek óta a Szomszédünnep, amely idén is összehozza a...

Elolvarsm a SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP című bejegyzést