A szeptemberi tanévkezdésre nemcsak a pedagógusok, a tanulók és családjaik készültek fel, hanem az iskolarendőrök is. A XV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai sorra járták a kerület oktatási intézményeit. Év közben is állandó lesz a kapcsolatuk az iskolákkal, a különböző programokon túl reagálnak a hozzájuk beérkező jelzésekre is.
Már augusztus közepén elkezdődött az iskolakezdésre való felkészülés a XV. Kerületi Rendőrkapitányságon. Verdes Edina zászlós, Galambos Laura és Temleitner Krisztián főtörzsőrmesterek ugyanis sorra járták a kerületi oktatási intézményeket, hogy forgalomtechnikai és forgalomszervezési szempontból is ellenőrizzék őket.
„Megnéztük, hogy kopottak-e a burkolati jelek, s hogy a közlekedési táblák mennyire jól láthatók – mondta Verdes Edina körzeti megbízott és iskolarendőr. – Ilyenkor szoktuk cserélni az elavult vagy megkopott plakátjainkat is az intézményekben, melyeken az adott iskolarendőr neve, rendfokozata és elérhetősége olvasható. És természetesen az igazgatókkal is felvettük a kapcsolatot, hogy a szeptemberi tanévkezdés minél zökkenőmentesebb legyen.”
Az ősz első hónapja a legintenzívebb szakasza az iskolarendőri munkának. Ilyenkor ugyanis a közlekedésileg frekventált intézményeknél rendőri, rendészeti vagy polgárőri segítséggel zajlik a tanévkezdés. Idén is több helyen: a Pestújhelyi, a Hartyán, a Kolozsvár Utcai és az Szent Korona Általános Iskolák környékén lesz állandó egyenruhás jelenlét reggelente 7.30 és 8.00, valamint délután 15.45 és 16.15 között az első négy és fél hétben. Ez egyébként Budapest valamennyi kerületében hasonló módon történik, köszönhetően annak, hogy a Budapesti Rendőr-Főkapitányság már 2008-ban meghirdette az iskolarendőr-programot.
„Szeptember végén természetesen nem ér véget majd a munkánk – tette hozzá a XV. kerületi iskolarendőr. – Év közben is állandó lesz a kapcsolatunk az oktatási intézményekkel. Egyrészt felkérésre drogprevenciós előadásokat tartunk a felsős és középiskolás diákoknak, másrészt a közlekedésbiztonsági programunkkal is megkeressük őket. Idén nagy hangsúlyt kap majd az elektromos rollerekkel való közlekedés veszélyeire való felhívásunk, ezeknek az eszközöknek a helytelen használata ugyanis országos problémává vált. Ezen kívül reagálunk a hozzánk beérkező iskolai jelzésekre is, amelyek száma évről évre nő. Ez egyrészt a bajok növekedését, másrészt a belénk helyezett bizalom erősödését is jelzi.”
Hogy mi mindennel szokták az iskolákból keresni a rendőröket? Az intézményen belüli alkoholfogyasztástól, az egymás bántalmazásán, a tanárok fenyegetésén keresztül egészen a tiltott eszközök iskolai behozataláig tart a skála. „A legtöbb esetben egy rendhagyó osztályfőnöki órával, egy prevenciós előadással, sőt már az egyenruhás jelenléttel sikerül megoldani a problémát, de egyes esetekben, az ügy súlyosságára tekintettel sajnos eljárást kell indítanunk.”
A kerületi iskolarendőrök tehát az idei tanévben is sok időt töltenek majd az iskolákban, sőt meghívásra az óvodákba is el-eljárnak. Ezen kívül pedig a nagy rendezvényeken, illetve a kapitányságon is találkozni lehet majd velük. Mert a XV. Kerületi Rendőrkapitányság Széchenyi téri épülete továbbra is mindenki előtt nyitva áll, csupán a látogatás előtt időpontot kell egyeztetni az iskolarendőrökkel.