Mészáros Hubáné Kukla Margitot a XV. kerület díszpolgárává választották.
Kevés ember mondhatja el magáról, hogy egy városrész születésének aktív részese volt. Mészáros Hubáné Kukla Margit a MÁV-telepen nőtt fel, látta megszületni Újpalotát, és pedagógusként generációk életét formálta. Hivatása szorosan összefonódott a kerület életével. A XV. kerület új díszpolgára az épülő lakótelepről, a családról, a munkájáról és azokról a közösségekről beszélt lapunknak, amelyekhez ma is ezer szállal kötődik.
– A díszpolgári cím egy hosszú életút elismerése. Mi jutott először eszébe, amikor megtudta a hírt?
– Váratlanul ért, az utcán voltam, amikor felhívtak, és szó szerint megálltam egy pillanatra. Nagyon jól esik ez az elismerés. Számomra azt jelenti, hogy az emberek még ma is emlékeznek arra a munkára, amelyet a gyerekekért és a helyi közösségért végeztem.
– Lokálpatriótaként milyen örökséget kapott a családjától?
– A MÁV-telepen születtem és nőttem fel, a Szent Korona úti iskolába jártam, és ma is hálával gondolok az ottani tanáraimra. Mindenkit ismertünk a környéken, erős közösség vett körül. A szüleimtől a becsületességet, a munkaszeretetet, a tanulás fontosságát és a család tiszteletét kaptam útravalóul. Talán ennek is köszönhető, hogy a kerülethez fűződő kötődésem az évek során sem gyengült.
– Hogyan választotta a pedagógus hivatást?
– Nyolcadik osztályban hárman jelentkeztünk pedagógusképzésre, végül csak engem vettek fel a Zirzen Janka Tanítóképzőbe. A pályámat 1959-ben kezdtem, előbb Tápiószentmártonban, majd Szentmártonkátán. Akkora volt a pedagógushiány, hogy fiatal tanítóként a biológiától a rajzig több tantárgyat is oktattam. Nem volt könnyű időszak, de meghatározó éveket jelentett szakmailag és emberileg egyaránt. Később a Szegedi Tanárképző Főiskolán földrajz szakos tanári diplomát szereztem, ami új szakmai lehetőségeket nyitott meg előttem.
– Milyen volt az épülő Újpalotára kerülni?
– Egy teljesen új kezdet. A férjemmel 1965-ben házasodtunk össze, két lányunk született, majd 1971-ben költözhettünk be újpalotai lakásunkba. A lakótelep még épült, szinte naponta változott a környezet. Reggel elmentünk dolgozni, estére pedig már egy új tízemeletes ház nőtt ki a szemünk előtt. Fiatal családok érkeztek mindenfelől, velük együtt pedig egy új közösség is formálódott. Ebben az időszakban kerültem a VIII. kerületi Jázmin utcai iskolából a Pattogós utcai általános iskolában, ahol napról-napra nőtt a gyereklétszám, átmenetileg volt, hogy délelőtt és délután is tanítottam egy-egy elsős osztályt.
– Melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?
– A Hartyán közi és a Bogáncs utcai iskola egyaránt meghatározó volt számomra. A Hartyán köziben 1974 és 1983 között igazgatóhelyettesként dolgoztam, akkoriban közel 2000 diák és 117 pedagógus tartozott az intézményhez. Sokat tanultam Bata Lajos igazgatótól. Ebben az időszakban épült a régi palotai Kertvárosi lakótelep a Növényolajgyár környezetében, a Szilas-patak mellett, ezért az 1983/84-es tanévtől Bordács Péterné igazgatónő mellett igazgatóhelyettesként kapcsolódtam be a kibővített Bogáncs utcai iskola és az azzal összevont Alagi téri iskola vezetésébe. Kiváló kollégákkal dolgozhattam együtt, köztük Gyuricza Lászlónéval, Kalas Józsefnéval és Kelemen Elemérnéval. Büszke vagyok rá, hogy velük együtt, az oktatás fejlődését követve, az informatika és az idegen nyelvi képzés erősítésével egy nyitott, korszerű intézményt vezettünk. 1985-ben igazgatóvá neveztek ki, az iskolát pedig 1999-es nyugdíjazásomig vezettem. Összesen negyven évet töltöttem a közoktatásban.
– Számos szakmai elismerésben részesült. Melyikre a legbüszkébb?
– Megkaptam többek között a Kiváló társadalmi munkáért és a Kiváló munkáért kitüntetést, a Budapestért kitüntető jelvényt, valamint a XV. kerület Nevelő-oktató munkájáért plakettet. A legnagyobb szakmai elismerés számomra mégis a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt volt, amelyet 1998-ban vehettem át Göncz Árpádtól. Ugyanakkor a legnagyobb büszkeséget a családom és a tanítványaim jelentik. Két lányunk közül Ágnes angol-orosz szakos tanár, Györgyi pedig matematika-testnevelés-informatika szakos pedagógus lett. Ma már hat unokánk van. A legnagyobb öröm pedig az, amikor egykori tanítványaim megállítanak az utcán. Sokszor már családos emberek, mégis ugyanúgy Margit néninek szólítanak.
– A nyugdíjazás után is aktív maradt. Mi ad ma is motivációt?
– Mindig fontos volt számomra, hogy hasznosnak érezzem magam. Nyugdíjasként dolgoztam a családi vállalkozásban, részt vettem az aszódi szakközépiskola tanulóinak gyakorlati képzésével kapcsolatos szervezési feladatokban, és továbbra is vállaltam közösségi szerepeket. A Rászorulókat Támogatók Egyesületének (RÁTE) ma is aktív tagja vagyok.
– Mit szeret ma is ugyanúgy Újpalotán, mint amikor ideköltözött?
– Az emberi kapcsolatokat. Amikor Újpalotára költöztünk, mindenki segítette egymást, és valódi közösségek alakultak ki. Ezek közül sok a mai napig megmaradt. Ha kimegyek az utcára, szinte biztosan találkozom ismerőssel. Talán ezért érzem ma is otthonomnak a kerületet. Itt neveltem fel a gyermekeimet, itt dolgoztam le a pályám legszebb éveit, és ide kötnek a legfontosabb emlékeim. Ahogy mindig mondom: itt születtem, itt nőttem fel, és itt maradt a szívem is.
