JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN

2026 július 11
Arcok, Helyi hírek
Emberek gyűltek össze a Rendelőintézet előtt egy botlatókő avatásán; az egyik résztvevő követ helyez a járdába illesztett emléktáblák mellé, miközben mások figyelnek és fényképeznek.

Rákospalota két pontján július 10-én megállt az idő. A Gábor Áron utca 24. és a Rákos út 58. előtt csillogó réztáblák kerültek a járdába: három név, három élet, három történet, amelyet a kerület közössége hozott vissza a feledésből.

A botlatókövek nem harsány emlékművek, mégis mélyebben hatnak, mint sok monumentális alkotás. A járdába simulva a mindennapi útvonalaink részévé válnak, minden lépésnél emlékeztetnek: valaki innen indult el, valaki itt élt, valakit innen hurcoltak el – és most újra jelen van.

A roma holokauszt fiatal áldozata

A Gábor Áron utcában elhelyezett kő Rostás Jánosnak, a roma holokauszt fiatal áldozatának állít emléket.

Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke arról beszélt, hogy fontosak ezek az emlékpontok, hiszen a zsidó áldozatoknak, akiket haláltáborokban öltek meg és elhamvasztottak, nincs sírhelyük, pedig a hagyomány szerint mindenkit megilletne. Hozzátette, hogy a roma áldozatok esetében is hasonló a helyzet: „sokukat nem vitték el koncentrációs táborokba. A csendőrök egyszerűen kiterelték őket a falu szélére, majd az erdőben tömegsírokba lőtték – ezért az ő történetük még kevésbé maradt fenn. A botlatókövek lényege, hogy legyen egy hely, ahol az elhunytra a nevével, a születésével és a halálozásával emlékezünk. A városnak, a kerületnek visszaadjuk a polgárát, aki itt élt, dolgozott, családot alapított.”

Botlatókő látható a járdába illesztve, körülötte mécsesekkel; a kő Rostás Jánosra emlékezik, akit 1944-ben deportáltak és 1945 januárjában megöltek.A szavai különösen erősen hatottak, hiszen Rostás János életéről alig maradt fenn adat: 23 évesen innen hurcolták el, és soha nem tért vissza. Czuczu Tamás, a XV. kerületi és a Fővárosi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselője úgy fogalmazott: „nem tudjuk biztosan, hol végezték ki – de biztos, hogy innen vitték el.” Hozzátette: „ez az országban mindössze a második roma holokauszt‑emlékkő.”

A hiányzó történet súlya ott van minden szóban és rávilágít arra, milyen fontos a roma holokauszt (pharrajimos) emlékezete. A nemzetközi emléknapot augusztus 2-án tartják: 1944-ben ezen az éjszakán több mint 3000 roma nőt, gyermeket és idős embert gyilkoltak meg az auschwitz-birkenaui „cigány családi tábor” felszámolásakor. A pharrajimos során Európa-szerte mintegy félmillió roma és szinti származású ember vesztette életét – olyan szám, amelyet a történelem sokáig nem mondott ki elég hangosan.

A XV. kerület vezetése számára az emlékezés nem protokoll, hanem erkölcsi kötelesség. Erről Csernák János alpolgármester nyilatkozott a kerületi médiának: „a holokauszt olyan tragédia, amelyben nincs semmi, amire büszkék lehetnénk. Fájdalmas, hogy ezeknek a köveknek létjogosultságuk van, mégis szükség van rájuk: emlékeztetnek arra, milyen korszakokon mentünk keresztül.” Megjegyezte: idén már két helyszínen avattak botlatóköveket Rákospalotán, most pedig újabb három név került vissza a kerület térképére. „Ha újabb életutakat tárunk fel, azokat is megjelöljük” – nyomatékosította az alpolgármester.

Botlatókő avatása a Rákospalotán; a résztvevők a járdán állva emlékeznek az áldozatra.

Egy rákospalotai orvos családja

A Rákos úton dr. Mandl Henrik és felesége, Dach Margit neve került a járdára. A ház, amely előtt mostantól ott csillog a két réztábla, ma is áll – a szakrendelővel szemben –, és könnyű elképzelni, hogy valaha itt járt ki és be a rákospalotai orvos, aki a környék lakóit gyógyította.

A család történetére dr. Németh Péter, a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület tagja talált rá: „egy beszélgetés során meghallottam a Mandl Henrik nevet. Nem tudtam, hogy ez volt a háza, a rendelője. Elkezdtem kutatni, levéltárba járni, és egyszer csak összeállt a történet.”

A kutatás során régi dokumentumok, visszaemlékezések és egyházi iratok segítettek rekonstruálni a család életét. A botlatókő ötlete egy beszélgetésből indult, majd a Mazsike, az Újpesti Zsidó Hitközség, Újpest–Rákospalota Templomkörzet és a WIZO Hungary támogatásával valósult meg.

Emberek állnak a Gábor Áron utcai járdán a botlatókő avatásán; a csoport beszélget, egyikük egy kis kutyát tart pórázon.

A botlatókövek „atyja”, Gunter Demnig a holokauszt áldozatainak állít emléket az Európa-szerte elhelyezett kövekkel. Az apró, rézborítású macskakövekre a deportáltak neve és sorsa kerül, hogy a meggyilkolt emberek visszakapják a nevüket, és az arra járók az emléktáblák olvasásakor fejet hajthassanak előttük. Ma már több mint százezer botlatókő hálózza be Európát – Portugáliától Lettországig. Demnig gondolata vált a mozgalom alapjává: „egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha a nevét is elfelejtik.”

ét kéz botlatókövet illeszt a járdába. A réztáblán egy holokauszt‑áldozat neve, születési adatai és halálozási helye olvasható.A Mazsike honlapján interaktív térkép mutatja, hol találhatók botlatókövek Magyarországon. A hálózat évről évre bővül és egyre több településen válik a helyi emlékezet részévé.

A járdába illesztett kis réztáblák csendesek, mégis megszólítanak minden arra járót. A július 10-i esemény nem csupán megemlékezés volt, hanem visszaadás: neveknek, történeteknek, sorsoknak. Minden egyes kő azt üzeni: nem felejtünk.

 

Kutatás indult

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány hiánypótló kutatást indított a hazai zsidó másodgeneráció helyzetéről. A felmérés célja, hogy pontos képet adjon a transzgenerációs örökségről és segítsen a mindennapi igények támogatásában. A kutatás 2026 nyarán és őszén zajlik, kérdezőbiztosok bevonásával, személyes vagy online beszélgetések formájában. Az adatok anonim módon, összesítve kerülnek feldolgozásra. A Mazsök arra kéri azokat, akik szívesen részt vennének a felmérésben, hogy adják meg elérhetőségeiket ezen a linken keresztül, hogy a kérdezőbiztosok fel tudják venni velük a kapcsolatot.

Hasonló hírek

Egy csoport áll a tanuszoda száraz, kiürített medencéje mellett. A világoskék csempézett medence üres, a háttér falán vidám, vízi témájú rajzok – delfinek, teknős és napocska – láthatók. A résztvevők beszélgetnek és szemlézik a helyszínt, a falon létra, ajtó és egy óra is látszik. A jelenet a tanuszoda bejárásának pillanatát rögzíti.
FejlesztésHelyi hírek

BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA

Lakossági igényekre reagálva a Kerületfejlesztési Bizottság bejárást szervezett a XV. kerületi Tanuszodába. A bizottság tagjai a 2022 óta zárva tartó intézmény lehetséges újranyitásáról is tárgyalni fognak. A Tanuszodát 1981-ben építették, a kor építési technológiájával és nagy felületű üvegezett szerkezettel, a...

Elolvarsm a BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA című bejegyzést
Több ember dolgozik egy erdős, füves külterületen: ásóval földet bontanak, és két fekete műanyag itatót helyeznek el a talajban. A háttérben további résztvevők állnak, figyelik a munkát. A környezetben zöld fák, száraz aljnövényzet és természetes terep látható.
ÁllatvédelemHelyi hírek

VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN

A nyári, aszályos időszakban ismét vizet kaptak a vadon élő állatok. A Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület önkéntesei a mezőőrökkel és a Palota Holding Zrt. munkatársaival együtt több mesterséges itatót helyeztek ki a kerület határában. – Amikor a Naplás-tónál...

Elolvarsm a VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN című bejegyzést
Hartyán közi lakossági fórum. A játszótéren szülők és gyerekek beszélgetnek, a kicsik a rugós játékokon és a játszóelemeknél játszanak, miközben a résztvevők a fejlesztési tervekről egyeztetnek a fák között, lakóházak közelében.
FejlesztésHelyi hírek

KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK

Megkezdődött a közösségi költségvetés legizgalmasabb szakasza: elindultak a munkálatok és a lakossági egyeztetések a győztes ötletek megvalósításához. A kerület több pontján közös tervezés zajlik, ahol az ötletbeküldők és a környéken élők együtt mondhatják el, hogyan képzelik el a fejlesztéseket. Elsőként...

Elolvarsm a KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK című bejegyzést
Egy focimeccs jelenete a Budai II László Stadion gyepén. A kép előterében egy piros mezben játszó játékos próbálja szerelni a labdát vezető, fehér mezű ellenfelét, miközben egy másik fehér mezű játékos közelről követi az akciót. A háttérben a stadion lelátója és az épületek láthatók, napos időben.
Helyi hírekSport

JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN

A ZoNa Alapítvány június 20-án jótékonysági focitornát rendezett a Budai II László Stadionban, ahol 16 felnőtt és 6 gyermekcsapat lépett pályára az árván maradt rendvédelmis gyerekek támogatásáért. Az alapítványt Kosztolánszky Márton és felesége, Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka hozta létre 2023-ban. A...

Elolvarsm a JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN című bejegyzést
A polgármesteri hivatal tanácstermében tartott megbeszélésen a Civil Impact Nonprofit Kft. szakértői mutatják be a XV. kerület készülő fenntarthatósági stratégiáját a képviselő‑testület tagjainak. A terem elején álló előadó a kivetítőn megjelenő prezentációra hivatkozik, miközben a résztvevők sorokban ülve figyelik a tájékoztatást. A háttérben a magyar zászló és egy nagy méretű portré látható, a falakon fa burkolat fut végig.
FenntarthatóságHelyi hírek

15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ

A XV. kerületi önkormányzat készülőben levő fenntarthatósági stratégiájáról tartottak megbeszélést a polgármesteri hivatalban, ahol a készítők, a Civil Impact Nonprofit Kft. képviselői tájékoztatták a képviselő-testület tagjait. Csernák János alpolgármester, az új stratégia projektfelelőse elmondta: az ESG (Environmental, Social, Governance) valójában...

Elolvarsm a 15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ című bejegyzést
A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója az Újpalotai Közösségi és Civil Ház színpadán. A fellépők ’50‑es éveket idéző jelmezekben énekelnek és táncolnak a díszlettel körülvett színpadon, miközben a közönség a nézőtérről figyeli az előadást.
Helyi hírekKultúra

MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN

Telt ház előtt mutatkozott be a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója, a Mindörökké Rock and Roll, amely már az első percekben magával ragadta a közönséget. A fiatal tehetségek lendülete, a nosztalgikus hangulat és a profi színpadi jelenlét...

Elolvarsm a MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN című bejegyzést
Ozmán utcai Szomszédünnep kisállatbemutatója. A park árnyas fái alatt gyerekek és felnőttek ülnek körben, előttük egy előadó mutat be kisállatokat egy asztalnál elhelyezett dobozokból. A háttérben játszótér és parképületek láthatók, barátságos, közösségi hangulatban.
Helyi hírekKultúra

SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP

Az Ozmán utcai rekreációs park június 20-án, szombat délelőtt újra benépesül: megtelik élettel, a közösség kerül a középpontba és igazi családi kavalkáddal várja a környéken élőket. A kerület egyik legbarátságosabb eseménye évek óta a Szomszédünnep, amely idén is összehozza a...

Elolvarsm a SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP című bejegyzést
Egy nagy létszámú csoport áll össze egy közös fotóhoz egy zöld, fás parkban. A résztvevők sportos öltözetben vannak, többen mosolyognak, integetnek vagy magasba emelik a karjukat. A háttérben egy kék rendezvénysátor és egy információs tábla látható. A jelenet egy szabadtéri közösségi fitneszprogram lezárását vagy csoportos pillanatát örökíti meg.
Helyi hírekSport

MOZGÁSBA LENDÜLT A KERÜLET: SZABADTÉRI FITNESZEDZÉSEK

Idén nyáron tíz alkalommal mozoghat együtt a kerület közössége a Karácsony Benő parkban és a Kőrakás parkban, ahol felváltva tartják a szabadtéri fitneszórákat. A program a tavalyi sikeres kísérlet folytatása: az önkormányzat 2025 szeptemberében elsőként szervezett rendhagyó szabadidős eseményt a...

Elolvarsm a MOZGÁSBA LENDÜLT A KERÜLET: SZABADTÉRI FITNESZEDZÉSEK című bejegyzést
A Polgármesteri Hivatal termében tizenegy ember áll egymás mellett egy hosszú, fából készült tárgyalóasztal mögött. Mindannyian oklevelet tartanak a kezükben. A csoport közepén Cserdiné Németh Angéla polgármester látható, kék blúzban. Tőle jobbra, a sor végén áll Csernák János alpolgármester. A háttérben sárga falak, fa falburkolat, két zászló (a magyar nemzeti zászló és egy világoskék önkormányzati zászló), valamint egy falra akasztott portré látható. A jelenet a közösségi költségvetés nyertes ötletbeadóinak ünnepélyes köszöntését örökíti meg.
FejlesztésHelyi hírek

KÖSZÖNTÖTTÉK AZ ÖTLETGAZDÁKAT

Rekordszámú ötlet és szavazat érkezett a közösségi költségvetésre, a kerület pedig június 15-én ünnepélyesen köszöntötte azokat a lakosokat, akiknek javaslatai valódi változásokat hoznak Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán. Csernák János alpolgármester, a folyamat lebonyolítója elmondta: 256 ötlet érkezett, amelyekre összesen 872...

Elolvarsm a KÖSZÖNTÖTTÉK AZ ÖTLETGAZDÁKAT című bejegyzést