ZÁRSZÁMADÁS: NŐTT AZ ELVONÁS, DE NEM ÁLLTAK LE A FEJLESZTÉSEK

2026 május 29
Helyi hírek, Politika
A polgármesteri hivatal dísztermében zajlik a képviselő-testületi ülés. A képviselők a patkó alakú asztalnál, oldalról láthatóan dolgoznak a laptopon, miközben a terem másik végében ülő köztisztviselők és érdeklődő polgárok figyelik a napirendi felszólalásokat.

Bár tavaly közel négymilliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást követelt az állam a kerülettől, ebben a pénzszűke helyzetben is fejlődött Rákospalota, Pestújhely és Újpalota. Egyebek mellett ez derült ki a 2025-ös zárszámadásból, amit május végi ülésén fogadott el a helyi képviselő-testület.

A költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztésben szereplő számok ridegen mutatják a valóságot: tavaly 663 millió forinttal több szolidaritási hozzájárulást kellett a központi büdzsébe befizetnie az önkormányzatnak, mint 2024-ben, idén pedig 4,2 milliárd forintot követel az állam a kerülettől. 

Mindezek ellenére tavaly megújult például a Bácska utcai ügyfélparkoló, ahol a megrongálódott burkolatot elbontották, majd gyeprácsra cserélték. A felújítás során végül öt gépjárművel több férőhelyet sikerült kialakítani. Felújították a Zsókavár utca 65. szám előtti parkolót is. A Kossuth utca 21-31. számú társasház előtt a gépjárművek sebességének csökkentése, illetve a forgalombiztonság növelése érdekében forgalomcsillapító küszöb épült. A Klebelsberg Kunó utcában, az Árvavár utca és Ady Endre utca közötti szakaszon három forgalomcsillapító küszöb készült, három meglévőt pedig az útpálya teljes szélességében kiegészítettek.

2024-ben több mint 250 millió forintot különítettek el járdafelújításokra, amelyeknek egy része a tavaly fejeződött be. A zárszámadásból kiderül az is, hogy így újultak meg a Dessewffy Arisztid utca Arany János utca és Szerencs utca közötti szakaszán a páratlan oldal leromlott, lapköves járdái, valamint a Neptun utca 36-42. közötti szakaszon a kátyús, töredezett, egyenetlen felszínű aszfaltjárda. A 2025. évi költségvetésben erre a célra bruttó 229 700 000  forint állt rendelkezésre, amelyből az év végéig a Bethlen Gábor utca 97-69. szám előtti lapköves járdaszakaszt újították fel. Idén pedig a Tóth István utca 103-113. számok közötti járda, valamint a Vácrátót tér Károlyi Sándor út felőli járdaszakasza készül el. A képviselő-testület a 2025. évi költségvetésben a fenti forrásból nettó 110 millió forintot biztosított a lakossági járdafelújítási pályázat lebonyolítására. 

A „XV. kerület kapuja” – így nevezik a Drégelyvár utca–Molnár Viktor utca kereszteződését, amelyet az önkormányzat rendezni, korszerűsíteni akar. Egységes arculatú, mutatós területté alakítják ezt a helyet, korszerű kereskedelmi és vendéglátóhelyekkel. 2025-ben a telepítési koncepcióterv és a vázlatterv elkészült, ebben az esztendőben következik az építési engedélyezési tervdokumentáció, az engedélyeztetés lebonyolítása, illetve a kiviteli tervek elkészítése. 

Még három hét, és elkezdődik a nyári szünet az iskolákban. Sok szülő számára ilyenkor gond a gyermekek ellátása. Az önkormányzat ezért a rossz anyagi helyzetben lévőket egyebek mellett a Palota gyermekétkeztetési kedvezménnyel segíti. Ennek keretében az önkormányzat által fenntartott nyári napközis táborban, gyermektáborokban és az évközi szünetekben, a kijelölt étkezési helyen, ugyanazt a kedvezményt vehetik igénybe, amelyre máskor is jogosultak. Így volt ez tavaly is, ami az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló, és ezúttal jóváhagyott átfogó értékelésből derült ki. Cserdiné Németh Angéla polgármester az előterjesztésben azt javasolta, hogy tekintettel a rászoruló családok jelenlegi anyagi helyzetére, a gyermekétkeztetést változatlan feltételekkel biztosítsák a kerületben, ahol egyébként számos más módon is támogatják a rászoruló óvodásokat, iskolásokat. 

Vizsgálja meg azokat a társadalmi egyeztetésen elhangzott javaslatokat, amelyeket az ott élők az Észak-pesti Kórház közel 20 ezer négyzetméteres terület hasznosításával kapcsolatban tettek. Ezzel Cserdiné Németh Angéla polgármester Gyurkó Dániel alpolgármestert bízta meg – derült ki a Pósa Andrásnak, a Zöld 15 Egyesület képviselőjének interpellációjára az ülés elején adott válaszból. 

A napirend elfogadása előtt ezúttal Pál István rendőr törzszászlós részesült a Hónap Rendőre Elismerő Oklevélben. 

Zárszámadás

Elfogadta a testület a tavalyi év zárszámadását. Ami izgalmas lehet az itt élők számára: 172,5 millió forint maradványt is beemeltek, amelyből tízmillió az általános tartalékba került. Ebből várthatóan kátyúzó gépet vásárolnak majd. Erről Csernák János alpolgármester, a Mindenki a Tizenötödikért frakció tagja beszélt az ülést követő sajtótájékoztatón.

Lakáshasznosítás

Két üresen álló lakást ad át használatra, megfelelő díjazásért az önkormányzat a Baptista Integrációs Központnak. A BIK által rendbehozott lakásokba azután rászorulók költözhetnek be – ismertette az Élhető XV frakció nevében a testületi ülés határozatát az újságíróknak Gyurkó Dániel alpolgármester.  

Egy lépéssel közelebb

Lezárult a terveztetés közbeszerzési eljárása, most a pályázatokat értékelik, így egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az Észak-pesti Kórház területén korszerű önkormányzati bérlakások épüljenek. Ezt Cserdiné Németh Angéla polgármestertől kapott válasza alapján ismertette a sajtó képviselőivel dr. Szalay Kornél, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. 

Hasonló hírek

Rákospalotán, a Közvágóhíd tér közelében található Békás játszótér bejárata. Az előtérben egy nagy, zöld békát formázó szobor látható, mögötte kerítéssel körbezárt játszótér játékeszközökkel, padokkal és fákkal. A háttérben lakóházak és egy napelemes kandeláber látható napsütéses időben.
FejlesztésHelyi hírek

A HELYIEK KÍVÁNSÁGA ALAPJÁN ÚJULHAT MEG A KÖZVÁGÓHÍD TÉR

Újabb lakossági kezdeményezés valósulhat meg a kerület első közösségi költségvetésének köszönhetően. Ezúttal Rákospalotán, a Közvágóhíd téri Békás játszótér és környezete újulhat meg. A tervezett fejlesztésekről Csernák János alpolgármester és Lukács Gergely önkormányzati képviselő tartott tájékoztatót a helyszínen. Elmondásuk szerint a...

Elolvarsm a A HELYIEK KÍVÁNSÁGA ALAPJÁN ÚJULHAT MEG A KÖZVÁGÓHÍD TÉR című bejegyzést
Emberek gyűltek össze a Rendelőintézet előtt egy botlatókő avatásán; az egyik résztvevő követ helyez a járdába illesztett emléktáblák mellé, miközben mások figyelnek és fényképeznek.
ArcokHelyi hírek

JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN

Rákospalota két pontján július 10-én megállt az idő. A Gábor Áron utca 24. és a Rákos út 58. előtt csillogó réztáblák kerültek a járdába: három név, három élet, három történet, amelyet a kerület közössége hozott vissza a feledésből. A botlatókövek...

Elolvarsm a JÁRDÁBA ÍRT TÖRTÉNELEM: ÚJABB BOTLATÓKÖVEK RÁKOSPALOTÁN című bejegyzést
Egy csoport áll a tanuszoda száraz, kiürített medencéje mellett. A világoskék csempézett medence üres, a háttér falán vidám, vízi témájú rajzok – delfinek, teknős és napocska – láthatók. A résztvevők beszélgetnek és szemlézik a helyszínt, a falon létra, ajtó és egy óra is látszik. A jelenet a tanuszoda bejárásának pillanatát rögzíti.
FejlesztésHelyi hírek

BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA

Lakossági igényekre reagálva a Kerületfejlesztési Bizottság bejárást szervezett a XV. kerületi Tanuszodába. A bizottság tagjai a 2022 óta zárva tartó intézmény lehetséges újranyitásáról is tárgyalni fognak. A Tanuszodát 1981-ben építették, a kor építési technológiájával és nagy felületű üvegezett szerkezettel, a...

Elolvarsm a BEZÁRT KAPUK MÖGÖTT: ÍGY NÉZ KI MA A TANUSZODA című bejegyzést
Több ember dolgozik egy erdős, füves külterületen: ásóval földet bontanak, és két fekete műanyag itatót helyeznek el a talajban. A háttérben további résztvevők állnak, figyelik a munkát. A környezetben zöld fák, száraz aljnövényzet és természetes terep látható.
ÁllatvédelemHelyi hírek

VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN

A nyári, aszályos időszakban ismét vizet kaptak a vadon élő állatok. A Kutyások a XV. Kerületért Állatvédő Egyesület önkéntesei a mezőőrökkel és a Palota Holding Zrt. munkatársaival együtt több mesterséges itatót helyeztek ki a kerület határában. – Amikor a Naplás-tónál...

Elolvarsm a VÍZHEZ JUTOTTAK A VADAK: ÉLETMENTŐ ITATÓK A KERÜLET HATÁRÁBAN című bejegyzést
Hartyán közi lakossági fórum. A játszótéren szülők és gyerekek beszélgetnek, a kicsik a rugós játékokon és a játszóelemeknél játszanak, miközben a résztvevők a fejlesztési tervekről egyeztetnek a fák között, lakóházak közelében.
FejlesztésHelyi hírek

KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK

Megkezdődött a közösségi költségvetés legizgalmasabb szakasza: elindultak a munkálatok és a lakossági egyeztetések a győztes ötletek megvalósításához. A kerület több pontján közös tervezés zajlik, ahol az ötletbeküldők és a környéken élők együtt mondhatják el, hogyan képzelik el a fejlesztéseket. Elsőként...

Elolvarsm a KÖZÖS TERVEZÉSSEL ELINDULNAK A FEJLESZTÉSEK című bejegyzést
Egy focimeccs jelenete a Budai II László Stadion gyepén. A kép előterében egy piros mezben játszó játékos próbálja szerelni a labdát vezető, fehér mezű ellenfelét, miközben egy másik fehér mezű játékos közelről követi az akciót. A háttérben a stadion lelátója és az épületek láthatók, napos időben.
Helyi hírekSport

JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN

A ZoNa Alapítvány június 20-án jótékonysági focitornát rendezett a Budai II László Stadionban, ahol 16 felnőtt és 6 gyermekcsapat lépett pályára az árván maradt rendvédelmis gyerekek támogatásáért. Az alapítványt Kosztolánszky Márton és felesége, Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka hozta létre 2023-ban. A...

Elolvarsm a JÓTÉKONYSÁG A PÁLYÁN című bejegyzést
A polgármesteri hivatal tanácstermében tartott megbeszélésen a Civil Impact Nonprofit Kft. szakértői mutatják be a XV. kerület készülő fenntarthatósági stratégiáját a képviselő‑testület tagjainak. A terem elején álló előadó a kivetítőn megjelenő prezentációra hivatkozik, miközben a résztvevők sorokban ülve figyelik a tájékoztatást. A háttérben a magyar zászló és egy nagy méretű portré látható, a falakon fa burkolat fut végig.
FenntarthatóságHelyi hírek

15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ

A XV. kerületi önkormányzat készülőben levő fenntarthatósági stratégiájáról tartottak megbeszélést a polgármesteri hivatalban, ahol a készítők, a Civil Impact Nonprofit Kft. képviselői tájékoztatták a képviselő-testület tagjait. Csernák János alpolgármester, az új stratégia projektfelelőse elmondta: az ESG (Environmental, Social, Governance) valójában...

Elolvarsm a 15 LÉPÉS A FENNTARTHATÓBB KERÜLET FELÉ című bejegyzést
A Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója az Újpalotai Közösségi és Civil Ház színpadán. A fellépők ’50‑es éveket idéző jelmezekben énekelnek és táncolnak a díszlettel körülvett színpadon, miközben a közönség a nézőtérről figyeli az előadást.
Helyi hírekKultúra

MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN

Telt ház előtt mutatkozott be a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület legújabb zenés‑táncos produkciója, a Mindörökké Rock and Roll, amely már az első percekben magával ragadta a közönséget. A fiatal tehetségek lendülete, a nosztalgikus hangulat és a profi színpadi jelenlét...

Elolvarsm a MINDÖRÖKKÉ ROCK AND ROLL ÚJPALOTÁN című bejegyzést
Ozmán utcai Szomszédünnep kisállatbemutatója. A park árnyas fái alatt gyerekek és felnőttek ülnek körben, előttük egy előadó mutat be kisállatokat egy asztalnál elhelyezett dobozokból. A háttérben játszótér és parképületek láthatók, barátságos, közösségi hangulatban.
Helyi hírekKultúra

SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP

Az Ozmán utcai rekreációs park június 20-án, szombat délelőtt újra benépesül: megtelik élettel, a közösség kerül a középpontba és igazi családi kavalkáddal várja a környéken élőket. A kerület egyik legbarátságosabb eseménye évek óta a Szomszédünnep, amely idén is összehozza a...

Elolvarsm a SZOMSZÉDÜNNEP AZ OZMÁN UTCÁBAN – AHOL A CSALÁDOKÉ A FŐSZEREP című bejegyzést