Csóka János és Reszkető Sándor rendőr alezredesek 34 évet, azaz 12 344 napot szolgáltak a kerületben. Nagy szerepük volt abban, hogy az utóbbi évekre látványosan csökkentek a bűncselekmények Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán.
Egészen különlegesre sikerült Csóka János és Reszkető Sándor alezredesek utolsó szolgálati napja a kerületi rendőrkapitányságon. Reggel egy-egy szolgálati autó ment értük a lakásukra, a kapitányságra érkezve pedig a teljes állomány sorfala fogadta őket. A civil ruhás nyomozók és vizsgálók, valamint az irodai dolgozók a lépcsőházban várták őket hasonló módon. A köszöntők között ott volt dr. Markó Attila rendőr dandártábornok, Budapest rendészeti főkapitány-helyettese; Horváth Géza Endre ezredes kapitányságvezető; több korábbi rendőrkapitány: Galambos Ferenc és Molnár Gábor; a rendészeti osztály jelenlegi és korábbi vezetője, Tóth Balázs és Minyóczki Árpád, valamint Urbán Györgyné alezredes, a hivatal vezetője is.
„34 évvel ezelőtt együtt érkeztünk ide Janival, és most együtt is távozunk” – mondta meghatottan Reszkető Sándor. „A 34 év alatt nyolc kapitánnyal, öt osztályvezetővel és négy polgármesterrel dolgozhattam együtt – tette hozzá Csóka János –, és elmondhatom, mindegyikükkel jól kijöttem.”
„Velük együtt 68 évnyi tapasztalat távozik most tőlünk, amely nehezen pótolható – emelte ki dr. Markó Attila dandártábornok. – Jani és Sanyi olyan kollégák voltak, akiket a rendőrmúzeumban kellene kiállítani példaként a többi fiatal rendőr számára.”
Csóka János járőrszolgálati alosztályvezető és Reszkető Sándor körzeti megbízotti alosztályvezető egymással szemben ültek a Széchenyi téri kapitányság épületében, már sok éve osztozva az első emeleti szobán. A csepeli gépipari szakközépiskolában együtt végeztek, egyikükből géplakatos, a másikukból nyomdász lett, ám a későbbiekben is barátok maradtak. A rendszerváltást követően Kalmár László rendőr alezredes, az akkori kerületi kapitányság vizsgálati osztályvezetőjének – történetesen Csóka János feleségének a nagybátyja – javaslatára jelentkeztek rendőrnek. Előbb egy tíz hónapos „gyorstalpalót” végeztek el, majd az újonnan induló Rendészeti Szakközépiskolába is beiratkoztak, amelyet 1994-ben mindketten kiváló eredménnyel végeztek el, így felvételt nyertek a Rendészeti Főiskolára is. 1999-ben levelező szakon szerezték meg diplomájukat, hiszen akkor már mindketten a Széchenyi téri kapitányságon dolgoztak.
1992-ben járőrként kezdték rendőri pályafutásukat. „Még kezdő rendőrök voltunk – mesélte Sándor –, amikor ellenőrzést végeztünk a Szentmihályi úton. Éjszaka volt, és nekem kellett lámpával leintenem az ellenőrizendő autókat.” A történetet János folytatta: „jött egy autó, amely nem állt meg a jelzésre, sőt olyan sebességgel hajtott felé, hogy be kellett ugrania az árokba. Azonnal üldözni kezdtük. Átértünk a 16. kerületbe, ahol a menekülő autó vezetője egy fának hajtott. Az autóból két férfi ugrott ki, és két irányba kezdett el menekülni.” Sándor autóval üldözte az egyiket, aki a többszöri felszólítás ellenére sem akart megállni. „Emiatt fegyvert kellett ráfognom, amely hatásosnak bizonyult.” János pedig a másik férfit üldözte gyalogosan, aki több kerítésen átmászva próbált meg egérutat nyerni. „De sikerült a nyomában maradnom, mígnem egy családi ház teraszáról a férfi véletlenül egy háromméteres pinceaknába ugrott, így őt is el tudtuk fogni.”
A most nyugdíjba vonuló két rendőrtiszt azóta rengeteg történet részese volt a rákospalotai taxisgyilkosságtól kezdve a magyar alvilág egyik legkegyetlenebb tagjának tartott Döcher György (Csontkezű) 1999-es „leszámolós” meggyilkolásán át, az M3 bevezetőjén haladó pénzszállító autó kirablásáig. Nagy szerepük volt abban, hogy az utóbbi évekre látványosan csökkentek a bűncselekmények Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán.
