Csokonai Nonprofit Kft. „Kerékpáros Online kvíz” nyereményjáték
I. A Játékszabályzat hatálya
A jelen nyereményjáték szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) a Csokonai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3., cg.:0109957315) mint a nyereményjáték szervezője (a továbbiakban: Szervező), illetve mint a Játék lebonyolítója (továbbiakban: Lebonyolító) adta ki a megrendezésre kerülő„Kerékpáros Online kvíz” nyereményjátékra vonatkozóan (a továbbiakban: Játék). A Játék a Lebonyolító által üzemeltetett weboldalon, a csokonai15.hu címen érhető el.
Jelen Szabályzat hatálya a Szervező által meghirdetett Játékra terjed ki, valamint azokra a résztvevőkre (a továbbiakban: Résztvevő), akik a jelen Szabályzatban meghatározott feltételeknek megfelelően részt vesznek a Játékban.
A Résztvevő a Játékban való részvétellel maradéktalanul elfogadja a jelen Szabályzat feltételeit, beleértve az adatkezelési rendelkezéseket is. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Játékban való részvétel előtt az ő kötelessége előzetesen tájékozódni a Játékszabályzat rendelkezéseiről, ennek elmulasztására kötelezettségek keletkeztetése vagy előnyök szerzése végett nem hivatkozhat.
Amennyiben a Résztvevő a jelen Szabályzatban foglalt feltételekkel nem ért egyet, vagy az abban előírt feltételeknek nem felel meg, a Játékban nem jogosult részt venni.
II. A Játékban részt vevő személyek
A Játékban kizárólag azok a magyarországi állandó lakcímmel vagy magyarországi tartózkodási hellyel rendelkező természetes személyek vehetnek részt, akik 1. életévüket betöltötték, a Játék oldalán érvényes regisztrációval rendelkeznek.
A Játékban való részvételnek nem feltétele pénz fizetése, vagyoni érték nyújtása, vagy a Szervező bármely szolgáltatásának, termékének ellenérték fejében történő megvásárlása. Mindezek alapján a Játék tétfizetéshez nem kötött, így nem tartozik a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény hatálya alá. A játék nem minősül bejelentés-, vagy engedélyköteles szerencsejátéknak.
A részvétel feltétele továbbá, hogy a Résztvevő a jelen Szabályzatot, valamint Adatkezelési tájékoztatót elfogadja, és hozzájáruljon személyes adatai Adatkezelési tájékoztatóban meghatározottak szerint történő kezeléséhez.
Egy Résztvevő csak egy alkalommal regisztrálhat. A részvétel további feltétele, hogy a Résztvevő által megadott adatok valósak legyenek. A Szervező fenntartja a jogot adategyeztetésre, a Résztvevő által megadott elérhetőségeken.
A játékban nem vehetnek részt a Szervező és Lebonyolító munkavállalói, a játék szervezésében közreműködő alvállalkozói, megbízottjai, ezek alkalmazottai, valamint a felsorolt személyek Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói. A játékból ki vannak zárva továbbá a játék nyereményeit biztosító harmadik fél vezető tisztségviselői és a játék megvalósításában résztvevő munkavállalói, valamint ezen személyek Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói.
A Szervező a Játékból kizárhatja azokat a Résztvevőket, akik:
- a regisztráció során valótlan adatokat adnak meg;
- többször regisztrálnak a játékra;
- más személy adatait felhasználva regisztrálnak;
- a jelen játékban, a Szervező, vagy partnere által szervezett bármely játékban, promócióban visszaélést követnek el;
- a Szervezőt, vagy a Lebonyolítót bármely módon megkárosítják, vagy erre törekszenek;
- nyerési esélyeiket tisztességtelen eszközökkel növelik, ennek érdekében bármilyen informatikai visszaélést követnek el;
- nyerési esélyeik, vagy nyereményeik növelése érdekében olyan informatikai alkalmazást használnak, amely bármely, a nyerési esélyt növelő cselekményt automatizál; – bármely más, jogszabályba ütköző módon megkísérlik befolyásolni a játék menetét;
- jelen Szabályzat, vagy az Adatkezelési tájékoztató rendelkezéseit sértik.
Szervező és Lebonyolító fenntartja a jogot arra, hogy a kizárásra okot adó eseteket saját belátása szerint bírálja el.
A kizárt felhasználó adatait a Szervező törli, kivéve azon adatokat, amelyek szükségesek az újbóli regisztráció megakadályozásához. A kizárt felhasználó a játékban a későbbiekben nem vehet részt.
III. A Játék lebonyolításának folyamata, jelentkezés és részvétel a Játékban
A Résztvevő úgy tud részt venni a Játékban, ha a Játék időtartama alatt kitölti a Csokonai Nonprofit Kft. www.csokonai15.hu/kviz weboldalon található kvízjátékot. Ehhez a Résztvevőnek meg kell adnia az értesítési e-mail címét, nevét, melyet a Szervező a nyerés esetén a nyertes Játékos kiértesítésére használni fog. Ezzel egyidejűleg a Játékszabályzatot és az Adatkezelési tájékoztatót is el kell fogadnia.
A sorsoláson a kvíz során helyes válaszokat beküldő Résztvevők vesznek részt.
A Résztvevőnek lehetősége van eltávolítani magát a Játékból, ehhez leiratkozási szándékát írásban kell jeleznie az iroda@csokonai15.hu címen, elektronikus levél formájában. Amennyiben a személyes adatok kezelése kapcsán a hozzájárulás visszavonása a Játék Időtartama alatt, illetve a Nyeremények átadása előtt történik, a Játékban a Résztvevő nem vesz részt, illetve a Nyereményre való jogosultságát elveszti. A Nyeremény átadását követően a Résztvevő nem tehet olyan nyilatkozatot, mely jelen Szabályzatba foglalt vállalásával ellentétes.
Minden Résztvevő csak egyszer jogosult nyerni a Játékban és csak egyszer jogosult a Játékban részt venni.
IV. A Játék időtartama
A Játék kezdő időpontja: 2023. február15.
A Játék záró időpontja: 2023. április 3.
A Résztvevők a megjelölt kezdő és záró időpontok között tudnak a Játékban részt venni.
V. Nyeremények
A játék során 10 db értékes nyeremény kerül kisorsolásra.
VI. Sorsolás
A Nyeremények kisorsolására a Lebonyolító székhelyén történik: Az Epres sori Pop up piac (Epres sor, Budapest 1152, Magyarország) A sorsoláson a www.csokonai15.hu/kviz oldalon található helyes megoldásokat beküldő Résztvevők vesznek részt.
Sorsolás időpontjai: 2023. április 14.
A sorsolás gépisorsolással történik a vonatkozó jogszabályok betartásával a Lebonyolító székhelyén.
A sorsolás alkalmával a Lebonyolító összesen 10fő nyertes Résztvevőt sorsol ki. Egy Résztvevő nyertessége esetén – legfeljebb egy nyeremény átvételére jogosult a Nyereményjáték során.
Ha a nyertes a jelen Szabályzatban meghatározott bármely feltételnek nem felel meg, és ezért a Nyereményjátékból kizárásra kerül, továbbá ha a vele való kapcsolatfelvétel sikertelen, illetve ha nem veszi át a nyereményét, akkor Lebonyolító tartaléknyertest választ.
VII. Eredményhirdetés
A Nyerteseket a Lebonyolító a megadott elérhetőségeik valamelyikén értesíti.
VIII. Nyertesek, pótnyertesek és értesítésük, a nyeremények átadása
A Nyeremény átvételéhez a Nyertessel a Lebonyolító felveszi a kapcsolatot az általa előzetesen megadott e-mail címen. Amennyiben a Nyertes az 5 munkanapon belül történő kapcsolatfelvételre nem reagál, automatikusan lemond a Nyereményéről. A megadott hibás vagy valótlan e-mail címekből eredő eredménytelen értesítésért Szervező és a Lebonyolító nem vállal felelősséget. Ilyenkor pótnyertes hirdetésére kerül sor.
A Sorsoláson 1-1 darab pótnyertes is kisorsolásra kerül. A pótnyertesek a kisorsolás sorrendjében lépnek a nyertesek helyébe, amennyiben a nyertes Résztvevő a Játékra történő regisztrációt követően, de még a Sorsolás időpontja előtt eltávolítását kérvényezi a Játéból, nem jelentkezik a Nyereményért a Lebonyolítónál, a Nyereményről lemond, vagy a Játékból kizárásra kerül. A pótnyertesre a nyertesre irányadó szabályok vonatkoznak, amennyiben a nyertes helyébe lép.
A Szervező a Résztvevőt a nyertes hirdetés követően is jogosult kizárni, a jelen Szabályzatban meghatározott esetekben. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a nyereményt jogi úton követelje vissza, ha a nyertes Résztvevő kizárásának lett volna helye. A nyertes kizárása után a nyereményeket az át nem vett nyereményekre vonatkozó szabályok szerint kell kezelni.
IX. Egyéb rendelkezések
A nyeremények másra át nem ruházhatók és pénzre át nem válthatók.
A Szervező vállalja, hogy kifizeti a nyereményre esetlegesen közvetlenül alkalmazandó személyi jövedelemadót, a nyeremények kézbesítésének költségét és a nyereményekkel kapcsolatban közvetlenül felmerülő további adó vagy egyéb esetleges járulék megfizetését is vállalja. A Játék használata ingyenes, de a használat költségeit a Szervező nem biztosítja, az ezzel kapcsolatos költségeket a Résztvevők saját maguk viselik.
Szervező a jelen Szabályzat egyoldalú változtatásának a jogát fenntartja. A Szervező a módosított szabályzatot közzéteszi, a módosítások csak a közzétételt követően hatályosak. A Szervező nem köteles arra, hogy a módosításokról külön értesítést küldjön a Résztvevők részére. A felhasználók adatainak kezelésére külön adatvédelmi tájékoztató vonatkozik, amely elérhető: https://csokonai15.hu/adatvedelmi_tajekoztato.html
Amennyiben a Játék során visszaélések, vagy olyan magatartás gyanúja merül fel, amely visszaélésre adhat lehetőséget, a Szervező fenntartja a jogot, hogy a Játékot szüneteltesse vagy megszüntesse illetve a visszaélést elkövető személyt a Játékból kizárja. Ilyen esetben a Szervező mindennemű felelősségét kizárja.
A Szervező nem vállal felelősséget azért, ha a Játék időtartama alatt a Szervező weboldala vagy Facebook oldalai technikai okokból időszakosan nem érhető(ek) el. A Résztvevő tudomásul veszi, hogy a Játék technikai infrastruktúrájának tartalma, teljesítménye, üzenet- és adatátviteli, valamint válaszadási sebessége a kiszolgáló technológia függvénye, és ezáltal ezeket kedvezőtlenül befolyásolhatja olyan, a Szervezőn kívülálló tényező, mint például (de nem kizárólagosan) kapcsolati hiba, a szerver számítógépek teljesítménye, valamint a biztonságos hálózati kapcsolat fenntartása. A Szervező az e bekezdésben írtakból fakadó mindennemű felelősségét kizárja.
A Szervező nem vállal felelősséget a Résztvevőt ért olyan károkért, kellemetlenségekért, amelyek abból adódtak, hogy a Résztvevő nem a kellő körültekintéssel járt el, valótlan, pontatlan adatokat adott meg, vagy a megadott adatok alapján nem volt elérhető.
A Résztvevők panaszaikkal, kifogásaikkal fordulhatnak közvetlenül a Szervezőhöz, aki minden tőle telhetőt megtesz az esetleges jogsértések megszüntetése és orvoslása érdekében. A Szervező a hozzá benyújtott panaszokat megvizsgálja, és álláspontjáról, megtett intézkedéseiről a Résztvevőt tájékoztatja.
A Résztvevő adatkezeléssel kapcsolatos jogairól az Adatkezelési tájékoztató ad tájékoztatást. A személyes adatok védelmének körén kívül eső panaszaival a Résztvevő fordulhat a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz, továbbá igénye érvényesítése érdekében keresetet terjeszthet elő a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. A jelen Játékra és Játékszabályzatra irányadó jog a magyar jog.
Budapest, 2023. február 15.