József Attila (1905 – 1937) 

 

Megrendítő tapasztalat látni és érezni, ahogy József Attila versei tértől és időtől függetlenül hatnak olvasóikra, hallgatóikra. A magyar költészet egyik legnagyobb hatású költőjeként életműve páratlan erővel fejezi ki emberi önkeresésünk sokszor fájdalmas stációit. 

Már 10-11 évesen írt verseket, Ady hatására. Első kötete 17 éves korában jelent meg Juhász Gyulának köszönhetően, a Szépség koldusa címmel. Verseire jellemző a nyelvi játékosság és a formai újítás. Leginkább az elnyomottak sorsát, a magyarság problémáit és az emberi létezés tragikumát fogalmazta meg, páratlanul magas szinten. Világviszonylatban is kiemelkedő szerző a forradalmi lírában, de majdnem minden műfajban íródott kánonképző verse. Több kötete számos idegen nyelven is megjelent. Halála nagy megdöbbenést keltett. Szomorú valóság, hogy ekkor kezdett el írni róla a kritika. Tiszteletére születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját.

Munkássága generációkkal később is kortársi frissességgel hat. József Attila hatása a legtöbb költőnk költészetében tetten érhető, példája meghatározó Pilinszky János, Nagy László és Radnóti Miklós számára is. Tömérdek előadás és önálló est formájában is került már színpadra életműve, hagyatékát emlékházak, emlékhelyek és tiszteletére felállított szobrok őrzik szerte Magyarországon.

József Attila képes volt arra, amire csupán kevesen: végletekig menően tárta fel lelkét. Az ebből fakadó mély őszintesége tette költészetét egyedivé és maradandóvá. Kimondta a kimondhatatlant és mindannyiunk helyett is érzett.

 

Szöveg: VerShaker
Szakmai lektor: G. Tóth Franciska

JÓZSEF ATTILA
(1905 – 1937)

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.

Comments are closed.