Ady Endre (1877 – 1919)

Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga

(Ady Endre)

Ady Endre 1906-os Új versek kötete a modern magyar költészet nyitánya volt. A kor szellemi-irodalmi életében forradalmat csinált. Az új iránt fogékony, művelt olvasók körében nagy sikert aratott, de a róla szóló vélemények alapvetően megosztottak voltak. Sokan kritizálták, támadták. Zavarba ejtően új volt Ady verseinek kendőzetlen őszintesége, ciklusokba rendezésének módja, sorainak dallama, ritmikája, valamint a művekben felsejlő lírai én karakteressége, a megnövesztett küldetéstudat, a változást akaró hang. Babits szavaival: „lázadó magyar dac”. Szimbólumai sejtetőek, utánozhatatlan vershangulatot teremtenek. Nagy témái a „Ki vagyok én?” kérdésének jegyében: művészi sors, hitvallás, látomásszerű tájversek, magyarság-, létharc-versek, háborúellenes és szerelmes versek.

 

Ady felszabadító módon hatott kortársaira. 1908-ban megindult a Nyugat folyóirat, melynek vezéregyénisége volt. „Címem halálomig, vagy a Nyugat haláláig a Nyugat.” – írta. Ugyanebben az évben megjelent A Holnap is, a modern magyar költők antológiája, benne Ady számos remekművével. 

 

Ady művészete nagy hatással volt a későbbi magyar költészetre, többek között József Attilára, Szabó Lőrincre, illetve Pilinszky Jánosra is, aki így nyilatkozott róla: „Számomra Ady a legjelentősebb modern magyar költő…Közvetlenül vagy közvetve szinte valamennyiünkben benne él.”

Szöveg: VerShaker
Szakmai lektor: G. Tóth Franciska



ADY ENDRE
(1877 1919)

KÉT BUSONGÓ VIRÁGÉNEK

Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.

Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.

De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyú dudva.

Magam kinálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.

Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kívánatot űzni
Kívánó kívánság.

Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.

Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.

Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben,
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.

Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.

Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.

Buzának őrlődést,
Őrlődést a vágynak
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.

Virágot nyílásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.

Folyót a tengerbe,
Buzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karomba.

Comments are closed.